Taigetosz-törvény: döntött az Alkotmánybíróság, nem így kellett volna változtatni 

Az Alkotmánybíróság (Ab) jogalkotási kötelezettséget állapított meg a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek védelmében kedden közzétett határozatával.

A jelenlegi szabályozás értelmében csak a sajátos nevelési igényű tanulók mentesülhetnek az osztályozás, illetve a tantárgyak és tantárgyrészek alól, míg a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdők nem.

Az Alkotmánybíróság (Ab) határozatában ezért felszólította az Országgyűlést, hogy változtassa meg a törvényt. Taigetosz-törvény: döntött az Alkotmánybíróság, nem így kellett volna változtatni  részletei…


Iskolaérettségi teszt óvónőktől-szülőknek

Az alábbi 30 kérdés megválaszolásával leellenőrizheted, hogy iskolaérett-e már az óvodás gyermeked! Ha úgy ítéled meg, hogy még jobb, ha 1 évet az óvodában marad, akkor az alábbi teszt hasznos tanácsokat is ad arra, hogyan tudod otthon a gyerekedet játékosan fejleszteni.

Forrás: Iskolaérettségi teszt óvónőktől-szülőknek: A speciális kérdéssor segít eldönteni, hogy iskolaérett-e már a gyermeked! – Papás-mamás magazin


15 millió európai gyerek sajátos nevelési igényű: fontos kezdeményezést indítottak!

Az Európai Bizottság bejelentette szerdán, hogy nyilvántartásba veszi a befogadó és minőségi oktatás a fogyatékossággal élő gyermekek számára (Europe CARES) nevű  európai polgári kezdeményezést – mely szerint több mint 70 millió európai él fogyatékossággal, és 15 millió gyerek sajátos nevelési igényű, sokan közülük túl nagy akadályokkal szembesülnek a minőségi oktatáshoz való joguk gyakorlása során.

A cikk folytatását itt olvashatod.

Nézz be máskor is, legyen szép napod!

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.

Forrás: Közoktatás: Tizenöt millió európai gyerek sajátos nevelési igényű: fontos kezdeményezést indítottak – EDULINE.hu


Remény a megbuktatott diákoknak: független bizottság előtt is javíthatnak

Ha egy diák megbukik az év végén, a bizonyítvány átvételét követő 15 napon belül kérheti, hogy független vizsgabizottság előtt tehesse le a javítóvizsgát.

Forrás: Remény a megbuktatott diákoknak: független bizottság előtt is javíthatnak – eduline.hu

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.

Nézz be máskor is, legyen szép napod!


Ingyenes a KRESZ-tanfolyam és a vizsgadíj 2018-tól!

2018. július 1-jétől visszakapják a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját a 20 évnél fiatalabbaknak, az erről szóló kormányrendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.

Forrás: Ingyenes KRESZ-tanfolyam: így kaphatjátok vissza a képzés és a vizsga díját – eduline.hu

Az e-learning KRESZ-tanfolyam díját is ugyanúgy visszaigényelheted. Bővebben itt olvashatsz arról, hogy sikerült diszlexiásan elsőre a KRESZ-vizsga!

Nézz be máskor is, legyen szép napod!

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.


Itt a lista: ezek a diákok kapják ingyen a tankönyveket a 2017/2018-as tanévben 

ingyen tankönyvLassan aktuálissá válik az iskolaszerek és a tankönyvek beszerzése, ezért utánajártunk, kik kaphatnak ingyen tankönyvet a 2017/2018-as tanévben.

Itt a lista: ezek a diákok kapják ingyen a tankönyveket a 2017/2018-as tanévben  részletei…


Hortobágyi Nemzeti Park – Közösségi szolgálat

Ha nyár, akkor itt a remek lehetőség a közösségi szolgálat teljesítésére!

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság lehetőséget biztosít az Iskolai Közösségi Szolgálat letöltésére azon iskolák diákjai számára, akik együttműködési megállapodást kötöttek Igazgatóságukkal. Hortobágyi Nemzeti Park – Közösségi szolgálat részletei…


Diszlexiás gyermekek helyzete ma az állami intézményekben

diszlexiás gyermek"Diszlexiás gyerek nincs, csak hülye és lusta." A tanulási nehézséggel küzdő diákokat félanalfabétának vagy egyszerűen csak hülyének tartják. Az állami iskolákban való fejlesztésüket ellehetetleníti a fejlesztő pedagógusok hiánya és a tanárok nemtörődöm hozzáállása.

E kijózanító cikket a mai helyzetről itt olvashatod. 

A mi tapasztalataink szerint is többször előfordult, hogy 2 társával fejlesztették együtt a Lányomat, de heti egyszer mindig volt egyéni fejlesztése is. Diszlexiás gyermekek helyzete ma az állami intézményekben részletei…


A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyvet a következő tanévtől

ingyenA diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől, a kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig kiterjesztik - jelentette be az oktatási államtitkár vasárnap Budapesten.
Forrás: A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyvet a következő tanévtől - eduline.hu

BTMN? FELMENTÉS?

Mivel mi SNI-ek vagyunk, nagyon érdekelt, hogy miben más egy BTMN-s diszlexiás, ezért kutakodni kezdtem. Eközben találtam rá Kovács Nikoletta a Richter Aranyanyu 2016-os közönség díjas élménypedagógus, a Kontyfa Középiskola Szakiskola és Általános Iskola igazgatóhelyettesének bejegyzésére, aki nem sok különbséget lát közöttük, illetve alternatívát is ajánl a felmentésekre.  BTMN? FELMENTÉS? részletei…


Digitális Témahét

Digitális Témahét

 

Idén ezen a héten, azaz április 3. és 7. között zajlanak az iskolákban

  • A Digitális Témahét fő célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és elterjesztése a köznevelésben.  
  • A program fontos törekvése, hogy a digitális kompetenciafejlesztés az informatika órán túl kiterjedjen más tantárgyakra is.
  • A részt vevő pedagógusok és diákok változatos és kreatív iskolai projektek keretében fejleszthetik képességeiket technológiával támogatott tanulás során.

Az 2015/2016-os tanévben óriási siker volt a program: közel 2000 digitális oktatási projekt valósult meg 5000 tanár közreműködésével és 75000 diák részvételével.

 

Minden információt megtalálsz a Digitális Témahét oldalán Digitális Témahét részletei…


Jön a 9 osztályos általános iskola!

9 osztályos iskolaA legutóbbi kormányülésen fontos szakmai döntés született arról, hogy elindulnak a 9 osztályos általános iskola irányába, ami "egyfajta preschool-t (előiskola) jelent", mert a szakmai viták ebbe az irányba mutatnak ....

Jön a 9 osztályos általános iskola! részletei…


2017-től újabb változások jönnek az érettségin!

Érettségi

Rengeteg változás jön az érettségin – fizikából is sok minden más lesz

A változtatások főként a magyar-, a történelem, az idegen nyelvi és a biológiaérettségit érinti. Ha érdekel milyen új témák és szabályok változnak még pontosan, akkor neked ajánlom az eduline cikkét, melyből megtudhatod többek között azt is, hogy milyen számológépet kell használnod az érettségin.  2017-től újabb változások jönnek az érettségin! részletei…


Tudnivalók a Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjról

A szakiskolai tanulmányi ösztöndíj bevezetésének célja, hogy a szakiskolai képzésben részt vevő, gazdaság által igényelt szakképesítést (hiányszakmát) tanuló diákok, tanulmányaik ideje alatt, pénzbeli támogatásban részesüljenek.

  • A gazdaság által igényelt szakképesítésekre (hiányszakmákra) a megyei fejlesztési és képzési bizottságok évente tesznek javaslatot. A bizottságok megyénként legfeljebb 10 db ösztöndíjra jogosító szakmát határozhatnak meg.
  • Jövedelmi helyzettől függetlenül ösztöndíjban részesülhetnek a közoktatási intézményben nappali rendszerű iskolai oktatásban, szakképzési évfolyamon, szakiskolai képzésben részt vevő, tanulói jogviszonyban lévő, a gazdaság által az adott megyében igényelt szakképesítést (hiányszakmát) tanulók.
  • Az ösztöndíj folyósítása független a tanulónak más jogcímen fizetett egyéb juttatásoktól.

Az ösztöndíj mértéke:

Az ösztöndíj mértéke az első szakképzési évfolyam első félévében tanulónként egységesen 10.000 forint havonta.

Az első szakképzési évfolyam második félévétől kezdődően az ösztöndíj mértéke a tanulmányi átlageredmény függvényében változik:

  • 2,51 és 3,00 közötti tanulmányi eredmény esetén: 10 000 Ft/hó
  • 3,01 és 3,50 közötti tanulmányi eredmény esetén: 15 000 Ft/hó
  • 3,51 és 4,00 közötti tanulmányi eredmény esetén: 20 000 Ft/hó
  • 4,01 és 4,50 közötti tanulmányi eredmény esetén: 25 000 Ft/hó
  • 4,51 és 5,00 közötti tanulmányi eredmény esetén: 30 000 Ft/hó

 

Az ösztöndíj folyósítása

  • Az ösztöndíj folyósításával összefüggő feladatokat az iskola végzi. Az iskola a pénzbeli juttatást minden hónap végén folyósítja az ösztöndíjas tanuló részére.
  • A hiányszakmák jegyzéke évente módosulhat, de aki ösztöndíjas szakmában kezdett tanulni, tanulmányai végéig kapja az ösztöndíjat akkor is, ha az adott szakma később kikerül az ösztöndíjas képzések köréből. 
  • Nem jár viszont az ösztöndíj évismétlés esetén a hiányszakmában tanulóknak sem!

 

 

Az ösztöndíj és az egyéni tanulószerződésen alapuló gyakorlati képzés viszonya:

  • Az egyéni tanulószerződés esetén a tanulónak pénzbeli és természetbeni juttatás is jár.
  • tanulószerződés alapján kapott juttatás és az iskola által folyósított szakmai tanulmányi ösztöndíj egymástól függetlenül jár, tehát mindkettő egyidejűleg megilleti tanulót.

 

A 2017/2018-as tanévre vonatkozó ösztöndíjjal támogatott szakmák listáját itt olvashatod.

 

Forrás: Pályaválasztás Baranya

 

 

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.

Nézz be máskor is, legyen szép napod!


KórházSuli Program – középiskolások segíthetnek, részben otthonról a közösségi szolgálat részeként

A KórházSuli Program egy olyan diákok, tanárok, szülők és kórházpedagógusok által közösen működtetett program, amely tartós kórházi ápolásra szoruló (pl. daganatos) beteg gyerekek számára készít játékos, interaktív tananyagokat személyre szólóan.

Nem beszélve arról, hogy a gimnazisták értelmes munkát végeznek, látszik, hogy hasznosul a világban a munkájuk, iszonyatos erőfeszítéssel dolgoznak, nagyon megtanulják azt az anyagrészt, amiről az app-ot készítik, ráadásul közösségi szolgálatként is elszámolhatják!

Hogy hogyan működik ez pontosan arról itt olvashatsz.

A KórházSuli oldalát itt találod , a közösségi szolgálatról pedig itt olvashatsz részletesen.

 

A KórházSuli Programjáról a videóban egy a programban részt vett tanuló beszél:

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.

Nézz be máskor is, legyen szép napod!


Hova fordulj segítségért, ha SNI gyermeked jogai sérültek?

SNI jogai
Forrás: pixabay

Sajátos nevelési igényű tanulók, és szüleik a közoktatás talán legkiszolgáltatottabb szereplői. A szülők kiszolgáltatottságának forrása gyakran az információk hiánya, és az a tény, hogy mivel gyermekük tőlük is különbözik, a neveléshez segítségre van szükségük.

 

Kinek mit jelent a sajátos nevelési igény elfogadása?

  • Azon személyek számára, akik a közoktatásban feladatot látnak el, a tanuló tanulási képességének korlátozottsága egyszerű tény, amelyet munkájuk során figyelembe kell venniük.
  • Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a szülő számára a gyermek csökkent képessége feldolgozandó probléma. Nem hibáztatható egy szülő sem azért, mert nehezen fogadja el a gyermeke másságát, különösen abban az esetben, ha ezzel kívülállók – pedagógusok, orvosok, gyógypedagógusok – szembesítik.
  • Másrészről tisztában kell lenni azzal is, hogy a fogyatékosság, illetve más fejlődési zavar megállapításától kezdve sok közoktatási kérdésben – mint a nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztása, vagy a magántanulósság válaszhatósága – megszűnik a szülő döntési önállósága.
  • A közoktatásban feladatot ellátóknak minden eszközzel arra kell törekedniük, hogy elfogadtassák a szülővel azt, hogy a szülői jogok korlátozása, illetve az együttműködési kötelezettségek előírása a gyermek, tanuló érdekében és nem a szülő ellen történik.

 

Oktatási Jogok Biztosának Hivatala

Az Oktatási Jogok Biztosításának Hivatala a sajátos nevelési igényű tanulóktól és szüleiktől érkezett, velük kapcsolatos panaszokat és kérdéseket különös gonddal kezeli, kiemelt figyelemben részesíti.

 

Bővebben ide kattintva olvashatsz:

  • az Oktatási Jogok Biztosának hatásköréről, feladatáról
  • Ki tehet panaszt?
  • Mikor fordulhatunk az oktatási biztoshoz?
  • Milyen ügyekkel fordulhatunk hozzá?
  • Hogyan fordulhatunk hozzá?
  • Mi történik a panaszunkkal?

 

Megoldott esetekről pedig itt olvashatsz.

Forrás: OKTATÁSI JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Nézz be máskor is, legyen szép napod!

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.


Köznevelési kerekasztal indul, a tét gyermekeink tudásalapú jövője

A kormány nemcsak az oktatásban dolgozóknak, hanem azoknak a véleményét is igyekszik megismerni, akik érintettek a köznevelésben, mint például a szülők és a munkaadók – mondta Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára azzal kapcsolatban, hogy hétfőtől az ország összes tankerületében folytatódik a köznevelési konzultáció.

 

Információk, vélemények gyűjtése

Rétvári Bence elmondta: a konzultáció célja, hogy megismerjék az iskolák információit, tapasztalatait és hasznosítsák őket a köznevelési kerekasztal munkájában. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a kormány a legjobban fel tudjon készülni a köznevelési kerekasztalra, a lehető legszélesebb körű köznevelési konzultációt indítják el Magyarország történetében, minden iskolának lesz alkalma elmondani a véleményét. A cikk folytatását ide klikkelve olvashatod.

Forrás: Magyarország Kormánya Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

Előzmények

A Herman Ottó Gimnázium még január elején tette közzé a levelét, melyben az oktatás problémáit tárják fel, valamint elmondták, ha nem jönnek változások, az egész oktatási rendszer veszélybe kerül.

Tiltakozásuk országos méretű támogatásra talált, a Tanítanék oldalon már több mint 23 ezren csatlakoztak hozzájuk – magánszemélyek, intézmények, csoportok, sőt, teljes tantestületek is.

Ha minden részlet érdekel, kövesd a Tanítanék oldalát.

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.

Nézz be máskor is, legyen szép napod!


Hova forduljak diszlexia, diszgráfia gyanújával? (lépésről lépésre)

hova forduljak diszlexia
Forrás: pixabay

Ha megkerested az oldalamat, akkor már érzed, hogy valami nem stimmel. Elolvastad a diszlexia és a diszgráfia tüneteit és találtál olyan tüneteket, amelyek Rád illettek? Vagy elvégezted a diszlexia tesztet és beigazolódott a gyanúd?

Rossz érzés olyasvalamire rájönni, amit ugyan sejtettél, de most már bebizonyosodott. Ne keseredj el, mert van segítség számodra! Hova forduljak diszlexia, diszgráfia gyanújával? (lépésről lépésre) részletei…


Mindent a 2016-os középiskolai felvételiről

Forrás: pixabay

Felvételi pontszámítás

  • A középiskolák és kollégiumok október 20-ig hozzák nyilvánosságra felvételi tájékoztatójukat, amit a Kir keresőprogramjában itt megtalálsz.
  • Minden középiskola más módszert használ. Vagy csak a tanulmányi eredményeket veszik figyelembe, vagy a központi írásbeli eredményét is pontozzák, esetleg saját szóbeli, alkalmassági vizsgát is tartanak.
  • A központi írásbeli eredménye az összes pontszám legalább 50 százaléka lehet, a szóbeli vizsga eredménye pedig legfeljebb a 25 százaléka.

Mindent a 2016-os középiskolai felvételiről részletei…


Átalakul a szakképzés rendszere – jön a szakgimnázium!

Jövő szeptembertől aki nem gimnáziumba jelentkezik, ő a szakközépiskola és a szakgimnázium között választhat.

A korábbi 3 éves szakiskolák viselik a szakközépiskola nevet, míg a szakközépiskolák szakgimnáziumokká alakulnak.

Ezzel az egyik cél, hogy automatikus legyen az érettségi megszerzése, az eddigi szakiskola – jövőbeni szakközépiskola – is készítsen fel erre mindenkit.

  • Az új szakközépiskola 5 éves lesz, ebből 3 év alatt OKJ-s végzettséget szerez a diák, majd 2 éven át az érettségire készül.
  • A szakgimnáziumokban a fiatalok a 4. év végén az érettségi mellé szakmát is kapnak – ami eddig nem volt így – majd 1 év múlva technikusi végzettséggel zárják az iskolát.

Átalakul a szakképzés rendszere – jön a szakgimnázium! részletei…