Site icon Diszmami

Kezdetek, az első diszlexiára utaló jelek az óvodában

 

Az első diszlexiára utaló jelek

Ami a terhességemet illeti veszélyeztetett volt, ami azt eredményezte, hogy rohamszüléssel jött a világra, azaz az 1. fájásoktól kezdve 1,5 óra alatt már kint is volt a nagyvilágban, még éppen beértünk a kórházba. A fejlődése nem volt zavartalan, mert rendellenes fejtartása miatt babaúszásra hordtuk, illetve hason kellett fektetni ellenkező irányban, ami elég rövid időn belül helyre is hozta. Ami lényeges, hogy sajnos elég korán bébikompba tettük, így kimaradt a kúszás-mászás, azaz egy nagyon fontos fejlődési szakasza. Ezt nagyon bánjuk, bárcsak tudtuk volna akkor…..

Megtévesztő képességek

Ezen kívül más előjele nem volt a diszlexia-veszélyeztetettségnek, hiszen a beszédkészsége kiváló volt, tisztán érthetően beszélt. Már egész kicsinek szeretett gyurmázni és főként állatokat formázott, illetve sütiket a babakonyhához. Rendkívül kreatív gyermek, aki szeretett gyöngyöket fűzni (persze a jó nagy szeműeket), ami a korához megfelelő volt. Szerette, ha mesét olvastam és énekeltem, ez mindennapos volt, főként lefekvéskor. Mint ahogy kislányhoz illik imádott csacsogni. Kiselőadásokat tartott egyéb természeti katasztrófákról, a boltban, közhelyeken könnyen barátkozott. Szerintem egy teljesen normálisan fejlődő kreatív gyermek volt. Mint kiderült ez az ellentmondás sok mindenkit megtévesztett a későbbiekben is.

Finom-motorikus tünetek, a diszlexia előszobája

A lakhelyünkön nem volt elég óvoda, de még a környező településre se sikerült felvételt nyernünk, ezért már közel 4 évesen kerültünk óvodába. Egészen meglepett, amikor az óvodai felmérés után, amit a Nevelési Tanácsadó végzett azt mondták, hogy finom-motorikus tünetei vannak. Hogyan? Nem értem, hiszen ügyes, kreatív korához képest bő szókinccsel és teljesen érthető beszédkészséggel rendelkezett. Kis- és nagymozgásos tornára jegyeztek elő, amire el is jártunk egészen a nyári szünidőig. Utána sajnos nem tudtam vinni, mert sikerült állást találnom, nem tudtuk megoldani. Amit észrevettem, hogy a labdajátékok, a nagy-mozgások tényleg kissé esetlenül mentek, de nem gondoltam még akkor, hogy ez olyan nagy probléma lenne, mert hát nem vagyunk egyformák. Úgy nézz ki mégis fontos előjele volt a diszlexiának.

A folytatást itt olvashatod.

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.

Nézz be máskor is, legyen szép napod!


Exit mobile version