Nevelési Tanácsadó, óvoda, avagy sok bába közt elvész a gyerek

 

 

Forrás: pixabay
Forrás: pixabay

A Nevelési Tanácsadó vizsgálata szerint iskolaérett

A következő lépcsőfok az iskolaérettségi vizsgálat volt, amikor is berendeltek a Nevelési Tanácsadóba, mert valami problémát észleltek. Végigcsináltuk a kivizsgálás sorozatot, majd közölte a tanácsadó hölgy, hogy nem is érti mit keresünk itt, semmi problémánk nincs. Hát ez nem nyugtatott meg, hogy egyszer van egyszer nincs. Elültették a bogarat a fülembe és szóba került, hogy a férjemnek is nehézségei voltak az iskolában, ezért utánaolvastam, hogy a tanulási zavarok főként apáról öröklődnek.

Vagy tévedett a Nevelési Tanácsadó?

Ami már akkor feltűnt, hogy a jobb-bal irányokat nem tudta megjegyezni, ez egy nagyon jellegzetes tünet. Az óvónénik pedig elmondták, hogy nem igazán akar feladatokat készíteni, s ha rajzoltak pl. Anyák napjára sehogy sem tudták rávenni, hogy függőleges lapra rajzoljon, ő vízszintesen fordította a lapot. Akaratosnak mondták, ami elég fura volt nekem, mert egy könnyen kezelhető gyermekről volt szó. Bármi ami ellentétes a gyermekünk általunk ismert képességével, az legyen gyanús.

Az óvoda jótékony hatásai

Azt még hozzá kell tennem, hogy amikor elkezdtük az óvodát egy cserfes, mindig vidám kislány járt az óvodába, majd szép lassan visszahúzódóvá vált, míg az iskolaérettségi jellemzésében az nem állt, hogy alig mer megszólalni, főként felnőttek előtt. A sejtésem az, hogy nagyon megunhatták a mindig csiripelő kislányt, és annyiszor és úgy állíthatták le őt, hogy végképp elment a kedve tőle. Ez beigazolódott, amikor a ballagási műsor közben hangosan hurrogták le, amikor szerepelni szeretett volna – ami a műsor része is volt – persze másnak adtak lehetőséget. De nem ez volt az egyetlen, ami feltűnt, hiszen a kislányról szóló jellemzésben az állt, hogy mindig királylányokat rajzol, ami nemhogy túlzás, de egyenesen nem is igaz, mivel csakis állatokat, de főként lovakat rajzolt. Én megértem, hogy sok a gyerek, s az összevont csoportok is nagy kihívást jelentenek az óvónőknek, de legalább a jellemzés előtt figyelték volna meg egy kis ideig a gyerekeket, ha már a 3 év kevés volt. Érthető módon a ballagás után nehezemre esett kedves búcsúszavakat mondani, pedig végig abban a hitben voltam, hogy milyen jó oviba járunk, csak ekkor szembesültem a kiábrándító valósággal.

Megelőzés, felmérés (Mikkamakka, Gekko) játszóházakban

Sajnos én már semmin nem tudok változtatni, de tanulságként írtam le saját történetünket, hátha valaki magára ismer és még nem késő, hogy beleavatkozzon.

Ha csak egy szakember is gondot jelez, azt vegyük komolyan, ma már annyi lehetőség van, ahol fejleszthetjük gyermekünket. Ha nem akarunk egyből Nevelési Tanácsadóba menni, rendelkezésünkre állnak olyan játszóházak (Mikkamakka, Gekko), ahol akár szakemberek fel is mérik kételyeinket eloszlatva. Ez nagyon fontos, mert mint mindig a megelőzéssel lehet a legtöbbet elérni.

A folytatást itt olvashatod.

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.

Nézz be máskor is, legyen szép napod!


“Nevelési Tanácsadó, óvoda, avagy sok bába közt elvész a gyerek” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás