Menjünk vagy maradjunk – iskolaérettségi vizsgálat

Menni vagy maradni iskolaéretten

Nagy dilemmát okozott, hogy engedjük-e iskolába menni, mivel akkor még joga volt a szülőnek halasztani egy évet, ha nem tartotta iskolaérettnek. A ballagás után, amikkel szembesültünk az óvodában úgy döntöttünk, hogy ott inkább csak kár érheti őt. Igazi felkészítés az iskolára nem folyik, tehát semmi értelme visszatartani. Az iskolaérettségi vizsgálat is azt igazolta, hogy bár „vizuomotoros koordinációja kissé elmarad kora átlagától, de iskolaérett, mivel egyéni és csoportos helyzetben is korának megfelelően teljesített, hangosan magabiztosan válaszolt a feltett kérdésekre.”

Grafomotoros fejlesztést javasoltak, amit ők el is végeztek heti 2 alkalommal még az iskolakezdés előtt.

Fejlesztő csoportban, meixneri-módszerrel szerettünk volna tanulni

Az iskolában tudtam, hogy fejlesztés folyik, s mivel voltunk a Nevelési Tanácsadóban, ezért kérésemre felmérték kislányomat az év elején. A nagy testvére, aki szintén idejárt akkor a fejlesztőcsoportba került, mivel kicsit lassabb volt az átlagnál, de tanulási zavarra utaló egyéb jellel nem rendelkezett. Igazából nem is kellett volna odajárnia, de mivel sokan nem éltek a lehetőséggel – számomra teljesen érthetetlen módon szégyellték, vagy nem akarták tudomásul venni gyermekük problémáját – ezért maradt szabad hely, amit felajánlottak nekünk. Ma már tudom, hogy ez volt a lehető legjobb választás számunkra.

Amikor mélyebben beleolvastam a diszlexia kialakulásába kiderült, hogy megkülönböztetnek szerzett és örökölt diszlexiát. A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy a kislányom már örökölte, a fiam pedig megszerezhette volna a lassúságával. Halkan jegyzem meg, hogy neki az óvodában azt mondták, hogy már 5 évesen is iskolás lehetne, annyira jól és kedvvel oldja meg a feladatokat.

Tehát ő bekerült a fejlesztőcsoportba, ami annyit jelentett, hogy magyar órát egy fejlesztővel tanulták kis létszámban. Ami a legfontosabb, hogy Meixner Ildikó módszerével, ahol is 2 év alatt sajátítják el az olvasás tudományát fonetikusan. Itt sajnos állást kell, hogy foglaljak, mert úgy gondolom, hogy ez az a módszer, amivel ki lehet küszöbölni a szerzett diszlexiát, de az biztos, hogy minimálisra lehet csökkenteni. Nagyon sajnálom, hogy nem az ő tankönyve a „Játékház” lett a kísérleti olvasókönyv 1. és 2. osztályosok számára, mert ez forradalmian lecsökkentené az olvasási és írási zavarokkal küzdők számát. Ahol tehettem mindig elmondtam, főként tanítónőknek, akik anno még „választhattak” milyen tankönyvcsaláddal szeretnének tanítani. Ma már erre sajnos nincs lehetőségük.

Az okos emberek megoldják a problémákat, a zsenik pedig megelőzik őket..” A. Einstein

Mondanom se kell, hogy a kisfiam nemhogy utolérte a kortársait, de ezzel a biztos alappal a legjobb lett a fejlesztő csoportban, s ezzel a sikerélménnyel megalapozta későbbi „csekély” önbizalmát 🙂 Neki a későbbiekben sem volt szüksége különösebb segítségre, csak kontrollra, jól vette az akadályokat.

Végül kiszorultunk a fejlesztő csoportból

Bár így lett volna a kislányommal is, de sajnos annyira sok tanulási zavarral küzdő gyermek volt az ő évfolyamában, hogy őt enyhébbnek nyilvánították a felmérés után, ezért kiszorult a megengedett létszámból. Meg kell, hogy mondjam ez nem nyugtatott meg, ezért ellátogattunk egy Waldorf Iskolába, ami akkoriban költözött új helyére a lakhelyünkhöz közel, de pont ezért számunkra megfizethetetlennek tűnt a havi kiadás, és az egyéb segítség amire szüksége lett volna az intézménynek. Igazából vegyes véleményeket hallottam róla azóta is, nagyon kíváncsi lennék, hogy egy diszlexiás, hogyan boldogul ebben a számomra szimpatikus tanrendszerben.

A folytatást itt olvashatod.

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.

Nézz be máskor is, legyen szép napod!


“Menjünk vagy maradjunk – iskolaérettségi vizsgálat” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás