Táskapakolás, egyéb felszerelések, praktikák

Ha szétszórt a gyermekünk…

Amikor egy tanulási zavarral küzdő gyermekünk van, meg kell ismernünk a képességeit és a hiányosságait. Gondolom ismerősnek tűnik, hogy mivel a koncentrációjuk gyengébb, ezért szétszórtak, általában mindig itthon vagy elhagynak, esetleg el is dugnak dolgokat. Bosszankodhatunk rajta vagy esetleg belátjuk, hogy inkább segítünk nekik.

Táskapakolás

  • Először is amíg kisiskolások még amúgy is segítünk a táska, a másnapi felszerelés elpakolásában, amit e gyermekeknél kicsit tovább kell. Ezt azért is ajánlom, mert igazán megterhelő számukra az iskola, a házi feladat. Igazán nem hiányzik, hogy felszerelés hiánya miatt ne tudjon rendesen részt venni az órán, vagy rontson miatta.
  • Amikor már nagyobb volt a lányom, azt csináltam, hogy amíg a mosdóban készülődött gyorsan átnéztem a táskáját és hát be is tettem a hiányzót vagy mellékesen megjegyeztem, hogy nem lesz pl. matekod, mert mintha itt maradt volna a füzeted az asztalon. Persze ő nem tudott róla, hogy ennyire ellenőrzöm, mert szerettem volna, ha kialakul a felelősségtudata. Mostanra ez beérett, és már jó pár éve egyedül végzi. 
  • Ha sikerül szoktassuk rá, hogy délután tegyék el a táskájukat, mert általában akkor jut eszükbe, hogy ezt is meg kellett volna csinálni, vagy azt még vinni-venni kell holnapra. Ha ez nem sikerül, főként nagyobbaknál, akkor kérjük meg, hogy legalább nézze át az órarendjét, hátha eszébe jut róla valami.

Emlékeztető tábla

  • A tornacucc, az úszásfelszerelés, az enni- és innivaló, a bérlet és társai még most is problémásak, ezért még emlékeztetni kell rá. Érdemes a torna-, úszás- és edzőcucc tartalmát összeírni és az órarend mellé tűzni a falitáblán, hogy semmi ne maradjon itthon.
  • Nálunk jól bevált szokás, hogy az ajtóra ragasztunk egy képes figyelmeztetőt papírból és arra írjuk-rajzoljuk fel a fontosabb dolgokat (bérlet, tízórai, telefon, torna- úszás cucc, pénztárca, papírzsepi stb.). Ha ez nem annyira esztétikus, akkor egy kilincsre akasztható táblát készítsünk, amit ha vendégek jönnek akár le is vehetünk. Ez a legtöbb családtagnak jól jön 🙂 Persze érdemes ezeknek a helyét és külalakját néha változtatni, mert ha megszokottá válik, akkor már elsiklanak felette.

Tízórai

  • Probléma az enni-innivalóval kapcsolatban, hogy ha külön táskában hordják, akkor sajna elhagyhatják, ezért érdemes olyan iskolatáskát venni, ahol külön zsebek állnak rendelkezésre, de főként az italnak.
  • Ugyanis, ha ingyenes tankönyvet kapunk különösen vigyázni kell azok éppségére, mert év végén vissza kell adni további használatra.

Torna- és úszásfelszerelés

  • A torna- és úszásfelszerelést nincs mese külön kell hordani. Ha szerencsénk van, akkor az iskolánkban van külön szekrény az elhagyott dolgoknak, amit míg gyermekünkre várunk rendszeresen átnézhetünk.
  • Természetesen, ha tehetjük vegyünk többet a felszerelésekből mindenképpen, mert ha nem szárad meg stb., akkor is jól jöhet a váltás.

Ötletek, hogy ne hagyja el

  • Amíg kicsi volt hozzácsatoltam egy hosszú madzagos karabinerhez (amit a nyakba szoktak akasztani) a sarkánál kilyukasztott bérletét a táskája húzókájához, amit persze az egyik zsebbe tartott.
  • Persze raktam el neki annyi pénzt is, ha mégis elhagyná tudjon jegyet venni, vagy szendvicset, ha itthon hagyná.
  • Amikor nagyobb lett már nem igazán hagyott el semmit, inkább csak elkeverte a táskájában, kabátja zsebében, szóval egyszerűen csak nem találta. Ezért sikerült szerezni egy olyan pénztárcát, amibe a bérlete is látható volt, belefért a diákja és természetesen a pénze, ill. kulcskarikával volt ellátva, ami jól jön a lakáskulcsnak, ill. az iskolai szekrényének.
  • Persze félő volt, ha elhagyja akkor mindent egyszerre, de erre még nem került sor eddig, ezt ezért csak nagyobbaknak ajánlom. A tb kártyát fénymásoltuk (színes patronnal) és azt tettük a tokba, így az eredeti otthon maradt. 

Ezekkel a módszerekkel sok felesleges stressztől kíméljük meg nemcsak magunkat, de gyermekünket is!

 

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.

Nézz be máskor is, legyen szép napod!


“Táskapakolás, egyéb felszerelések, praktikák” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás