
Kinek jár étkezési díjkedvezmény?
A gyermekek védelméről és a gyámügyi támogatásról szóló 1997. évi XXXI. Törvény 21.B.§-ának (2) bekezdése szerint:
Tartósan beteg vagy fogyatékos tanuló esetében 50 %-os térítési díjkedvezmény biztosítható:
- Általános iskolai és kollégiumi ellátásban részesülő 1-8. osztályos tanuló részére.
- Középiskolai és kollégiumi ellátásban részesülő tanulók (1-8. évfolyamon felüli nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók) részére.
A kedvezmény érvényesítéséhez szükséges a magasabb összegű családi pótlék megállapításáról szóló határozat másolata, vagy ennek hiányában tartós betegség esetén szakorvosi igazolás. Sajátos nevelési igényű gyermek esetén a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye. A kedvezmény érvényességének vége a következő orvosi felülvizsgálat dátuma.
- Az 50 %-os normatív kedvezmény csak egy jogcímen vehető igénybe. Nem jár a tanulóknak kedvezmény azon étkeztetésére, amely kedvezményre – a szakképzésre vonatkozó rendelkezések szerint létrejött – tanulói szerződése alapján már jogosult.
- A rendszeres gyermekvédelmi támogatás iránti kérelmet a lakóhely szerinti önkormányzathoz kell benyújtani. Amennyiben helyt adnak a kérelemnek, az arról szóló határozat eredeti vagy hitelesített fénymásolatát kell az iskolának benyújtani.
- sajátos nevelési igényű tanuló számára saját jogon (Orvosi vagy Tanulási Képességet Vizsgáló Rehabilitációs Bizottság által igazoltan) az intézményi térítési díj 50 %-át (ha ő maga veszi igénybe az étkezést).
Abban az esetben nem jár, ha:
az 50 %-os normatív kedvezmény csak egy jogcímen vehető igénybe. Nem jár a tanulóknak kedvezmény azon étkeztetésére, amely kedvezményre – a szakképzésre vonatkozó rendelkezések szerint létrejött – tanulói szerződése alapján már jogosult.
Kérelem igénylésének módja
A „Gyermekétkeztetési intézményi térítési díjkedvezmény” c. kérelmet a lakóhely szerinti önkormányzathoz kell elektronikusan benyújtani. Amennyiben helyt adnak a kérelemnek, az arról szóló határozat eredeti vagy hitelesített fénymásolatát kell az iskolának benyújtani.
További kedvezményekről itt olvashatsz.
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.
Nézz be máskor is, legyen szép napod!
“Étkezési díjkedvezmény” bejegyzéshez 2 hozzászólás