Felsősök lettünk

Egész napos iskola után tanulószoba

Az egész napos iskola kényelme, az osztályfőnökök óvó szeretete, gondoskodása után felsősök lettünk.

Felhívták a figyelmet, hogy nehéz lesz az átállás, miszerint újra táskapakolás és cipelés, ill. minden tanórán más tanár tanít, ezért elveszítik a tanító nénik folytonos törődését és odafigyelését. Nem beszélve az egyre növekvő tananyagról, tanórákról.

Bár szerencsére az iskolában mindenkinek volt zárható szekrénye, de sajnos a kulcs elvesztése miatti félelem kissé lekorlátozta a tartalmát, a hasznosságát. Inkább csak váltócipőt és tornacuccot, kabátot tartottak benne a gyerekek.

Szóval elkezdődött a cipekedés, a felszerelésekre való odafigyelés. Az egész napos iskolát felváltotta a tanulószoba, ahol állandó volt a zsongás, a fegyelem hiánya, így végül hazajárt tanulni.

Végül hazajárt tanulni

Megbeszéltük, hogy amíg Én hazaérek pihen egy kicsit megírja a leckét, amit később együtt átnézünk és elrakja a táskáját. A tanulni valót pedig együtt olvassuk át, kivéve, ha rövidebb lélegzetű, mert az egyedül is el tudja sajátítani. Innentől kezdve jóval nehezebb lett az életünk, a tanulás nagy része a hétvégére korlátozódott, ami sajnos kevesebb családi programhoz és kikapcsolódáshoz vezetett.

Terápiás lovaglást követte a sima futószáras lovaglás

A terápiás lovaglást elvégeztük és szinten tartáshoz már elegendő volt a sima futószáras lovaglás, majd már egyedül is ment, amit továbbra is nagyon élvezett. Ez adta azt a plusz sikerélményt, örömet és szabadidős tevékenységet, ami továbbra is nagyon hasznos volt számára. Mozgáskoordinációját egyensúlyban tartotta, illetve tartást adott a gerincének is, ami hasznos volt a cipekedés és a tankönyvek feletti „görnyedés” miatt.

Egyre több atrocitás érte

Sajnos a Tanító nénik általi védőburok megrepedt, egyre több atrocitás érte, amibe végül már a Nagytestvére avatkozott be (még szerencse, hogy egy iskolába jártak). Mivel egyre nagyobbak lettek a gyerekek, jobban érezni kezdték a különbségeket, nem volt már állandó kontrolljuk és természetesen elkezdődtek a csúfolódások, megfélemlítések. Ezt az Osztályfőnökük, mivel alig volt velük kisebb-nagyobb sikerrel tudta csak kezelni.

Nehéz volt megfelelő tanáccsal ellátni, hogyan védekezzen ellenük. Próbáltam nyugtatni, hogy sajnos sokan nincsenek tisztában a tanulási zavar fogalmával, de sajnos az is lehet, hogy otthon rossz példát látnak és azért viselkednek így. Persze ez csak 1-2 ember volt, de ez is elég volt, hogy megkeserítse a gyerekek életét.

Amit biztosan tudtam, hogy tennem kell, az az itthoni megerősítés, miszerint Ő egy különleges kislány és semmivel se kevesebb, mint mások, ezért még nagyon sokra viheti. Nekünk kicsit többet kell tennünk azért, hogy elsajátítsuk a tananyagot, de ugyanúgy sikerülni fog mint másoknak. Az iskola nem az ő ideális közege, majd felnőttként már kevesebb korlát fogja érni, ha megfelelő pályát fog választani. Ezt napról napra erősítettem benne, amíg teljesen nem tudott azonosulni vele.

Ez az 1-2 év nem volt könnyű, de végül minden helyrejött, megtanulta megvédeni magát, csírájában elfojtani a piszkálódásokat. A történet folytatását itt olvashatod.

Nézz be máskor is, legyen szép napod!

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.