Digitális Középiskola

A „második esély iskolája” . Hallgatói: egyrészt felnőttek, másrészt nappali rendszerű oktatásból kiszorultak (sajátos nevelési igény, tartós betegség, családi körülmények, munkavállalás vagy egyéb okból; az alsófokú oktatásból, a nappali rendszerű középiskolákból), ill. a szakmunkásképzésből kikerült, gyakran még munkanélküli fiatalok.

  • Digitális Középiskola projekt a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósulhatott meg.
  • A ”Digitális Középiskola – az interneten szervezett iskola” oktatási forma nemcsak webes eszközök alkalmazását jelenti az oktatásban, hanem a tanítás-tanulási folyamat szervezőjévé teszi az internetet. Az így szervezett oktatás bevezetése egy rugalmas és modern oktatási forma alkalmazása, mely jellegénél fogva fejleszti a munkaerő-piac által magasan értékelt személyes készségeket és kompetenciákat: az egész életen át tartó tanulási, időgazdálkodási, információ-gazdálkodási és ún. e-kompetenciát.
  • A végső cél az érettségire való felkészítés, hisz az érettségi a továbbtanulás mellett egyre inkább a munkavállalásnak vagy a munkahely megtartásának is feltétele. Voltak, vannak és lesznek, akik tizenévesen nem találják helyüket az oktatásban, később viszont pótolni akarják vagy pótolni kényszerülnek kimaradásukat.

Beiratkozás

Beiratkozási lehetőség többféle képzési formába 16 éves kortól:

  • Választható Digitális Középiskolai képzés – távoktatás heti egyszeri jelenléti órákkal.
  • Nappali tagozatos képzési lehetőség 16-22 éves kor között, kevert oktatási formában, de nappalis jogviszonnyal.
  • Beiratkozás júliusban és augusztusban a honlapon megjelölt időpontokban
  • A képzési feltételek iskolánként változhatnak, érdemes utána nézni

Valamennyi felnőttoktatási tagozatos hallgató számára igénybe vehető:

  • esti tagozatos diákigazolvány (BKV és MÁV közlekedésre vehető igénybe diákjegy)
  • Családi pótlék 20 éves korig (sajátos nevelési igényű tanuló esetében 23 éves korig).

 

 

 

Hol található?

Magyarországon 22 Digitális Középiskola működik: Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön öt-öt, a Dél-Alföldön négy, a Nyugat-Dunántúlon, a Közép-Dunántúlon a Dél-Dunántúlon és Közép-Magyarországon pedig régiónként kettő. 

A Digitális Középiskolák pontos helyszíneit, elérhetőségeit itt találod.

 

Ha nem rendelkezel számítógéppel vagy széles sávú internettel?

Bizonyos iskolákhoz régiónként több, úgynevezett Szolgáltatási Pont tartozik, ahol a megadott időpontokban lehet a tananyagot elsajátítani. 

 

Ifjúsági tagozatos képzés

Ifjúsági tagozatra azok jelentkezését várják, akik:

  • 16-22 év közöttiek
  • nappali rendszerű oktatásból kiszorultak sajátos nevelési igény, tartós betegség, családi körülmények, munkavállalás vagy egyéb okból
  • kevert oktatási formában szeretnének tanulni
  • szeretnének élni a nappali rendszerű oktatás kedvezményeivel (társadalombiztosítás)
  • rendelkeznek széles sávú internet elérhetőséggel

Ifjúsági tagozatról bővebben 

  • Ifjúsági tagozaton, felmenő rendszerben egy-egy 9., 10. és 11. osztályt indítanak, nappali rendszerben, kevert oktatási formában.
  • Jelenléti órákon hétfőtől csütörtökig 12.05-től 17.25-ig van tanítás. Pénteki napokon, egyéni mentorállás mellett, digitális formában kell a tananyag egy részét elsajátítani.
  • Ifjúsági tagozaton a következő tantárgyakat tanítják: magyar nyelv és irodalom, angol nyelv, német nyelv, matematika, történelem, társadalom ismeret, etika, biológia, fizika, kémia, földrajz, ének-zene, vizuális kultúra, dráma, művészetek, informatika, életvitel.
  • Lehetőség van az ifjúsági tagozaton felzárkóztató foglalkozások, valamint tehetséggondozó fakultációk választására, a továbbtanulás megkönnyítése szempontjából. Ifjúsági tagozatunkon testnevelés tantárgyat nem tanítunk. A tanítási órákon a megjelenés kötelező, az esetleges hiányzást igazolni kell (orvosi, szülői).
  • A nappali rendszernek megfelelő módon történik a folyamatos számonkérés, melyről az osztályfőnök és a szaktanárok adnak felvilágosítást.
  • Egyéni mentorállással segítjük a tanulók felzárkózását, szintre hozását és előmenetelét továbbtanulás, szakmaszerzés és munkavállalás specifikusan. A tagozat bevezetésével elsődleges célunk, hogy a nappali középiskolai rendszerből egyéni okokból kikerülő, valamely szempontból hátrányos helyzetű fiatalokat, iskolánk mottójának megfelelve “második esélyhez” juttassuk, és a számukra megfelelő oktatási-nevelési-tanulási környezetet biztosítsuk.
  • Ennek érdekében csúsztatott kezdéssel tartjuk óráinkat, kevert (nappali és digitális) tanítási struktúrában dolgozunk, egyéni mentorállást – nyomon-követést vezetünk be, lehetőséget biztosítunk a felzárkóztatásra és a tehetséggondozásra, valamint könyvtári és iskolai tanulási lehetőséget biztosítunk az ifjúsági osztály tanulói számára.

 

 

Digitális középiskolai képzés

  • Digitális középiskolai képzésünkön a hallgatók hetente egy délután (kb. 5-6 konzultációs órán) vesznek részt jelenléti oktatáson, az órák fennmaradó részét (kb. 65%-át) a tanulók egy interneten elérhető elektronikus portálon (az ITAK rendszerben) egyénileg teljesítik. Vidéken általában szombatonként van oktatás.
  • A portálon az érettségire felkészítő tankönyvek digitális, elektronikus változatát találják a hallgatók, amihez személyre szóló belépési névvel és jelszóval férhetnek hozzá. A tananyag nem beszkennelt, vagy lefényképezett tankönyv oldalakat jelent. A tankönyveket a Nemzeti Tankönyvkiadó átdolgoztatta; a teljesítendő tananyagrészek számos feladatból állnak. Egy-egy elolvasott vagy meghallgatott szöveghez képek, esetleg videók is kapcsolódnak, majd a megértést ellenőrző interaktív feladatok segítik. A tanuláshoz egyéb, papír alapú tankönyvek használatára nincs szükség, nincs vásárlási költség és utánajárási nehézség.
  • Digitális Középiskolánkban a következő tantárgyakat tanítjuk: matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, fizika, kémia, biológia, földrajz, informatika, társadalomismeret. A jelenléti oktatáson matematika, informatika és angol nyelv tantárgyakból csoportbontásban folyik az oktatás.
  • A hallgatók számára igénybe vehetők felzárkóztató foglalkozások, érettségi felkészítő szakkörök, illetve fakultációk.
  • A digitális középiskolai jogviszonyhoz társadalombiztosítás nem tartozik, azt önállóan kell befizetni!

A vizsgarend

A digitális középiskolai képzésben három beszámoló időszakban adnak számot a tanulók a tudásukról. Ezen beszámolókon kívül az évfolyamok számára a szaktanár további számonkérést/feladatot írhat elő. Ezen jegyek alapján szerzik meg tanulóink minden tárgyból az év végi jegyet.

 

A fenti adatok forrása a Budapesti Leövey Klára Digitális Iskola adatai, időpontjai, természetesen ezek iskolánként változhatnak.

Pályaválasztáskor bukkantam erre a képzésre, amit talonban tartottunk, ha nem vennék fel ahová eddig is jártunk. Mivel más iskolákhoz rengeteg időt vett volna el az utazás, a digitális távoktatást részesítettem volna előnyben. Az interaktív tananyagok és a saját ütemben való haladás különösen testhezálló a diszlexiásoknak. Jó választás lehet az sni magántanulóknak is.

 

 

Nézz be máskor is, legyen szép napod!

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.


“Digitális Középiskola” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás