Utolsó szakértői vizsgálat

Márciusban került sor a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság kontroll vizsgálatára, ahol is meglepetten vettük tudomásul, hogy ez az utolsó kötelező vizsgálat.

Ha felmentést szeretnénk ...

Természetesen, ha bármi problémánk van, pl. szeretnénk felmentést kérni valamelyik tantárgyból a középiskolában, vagy az érettségin, akkor bármikor megtehetjük, hiszen anélkül nem törvényes.

Az utolsó vizsgálat eredménye

A utolsó vizsgálat eredménye  szerint, már „csak” a diszlexia maradvány-tüneteivel rendelkezik, amiért továbbra is megkapta az SNI státuszt és a F81 BNO kódot, s az ezzel járó kedvezményeket.

Nyelvtanulás, hogyan tovább

Az angol nyelvtanulásról kértem ki a véleményét, s abban maradtunk, ha nagyon nem megy neki, akkor kérhetem a felmentését, de amíg nem muszáj ne tegyem.

  • Ebben egyetértettünk mindenkivel, fejlesztővel, az iskola többi tanárával, igazgatójával, csak az angol tanárnőnkkel nem, ezért is kértem segítséget.
  • Megnyugtatott, hogy bármikor változtathatok a döntésemen.
  • Arra felhívta a figyelmemet, hogy érettségi előtt már, ha lehet az év elején kérvényezzem, de legkésőbb fél évvel előtte a felmentést.

Amikor még távolinak tűnt az érettségi gondolata is

Emlékszem, amikor régen azt mondta a szakértő, hogy az Ön lánya értelmes és le fog tudni érettségizni, bár az nagyon valószínű, hogy a tételeket magának kell felolvasnia.

  • Nagyon sokat jelentettek a szavai akkor, bár távolinak tűntek, most már elérhető közelségbe kerültek.
  • Hirtelen feltolultak az emlékek hányszor kellett jönnünk, várakoznunk és itt a vége. Egy korszak végleg lezárult.
  • Kicsit elszomorított, majd végül mégis örültünk neki.

Annál is inkább, mert mi valóban sok segítséget, támogatást, tanácsot kaptunk, amiért nagyon hálás vagyok!

Mit is jelent a diszlexiás státusz

Sokan úgy gondolják, hogy ezzel megbélyegzik a gyermeküket, pedig „csak” megkülönböztetik, megnevezik problémáját. Hogy mások, az így is, úgy is kiderül.

  • A legnehezebb az elfogadás mind a szülőnek, mind a gyermeknek, pedig ha ez már sikerül sokkal könnyebb lesz mindenkinek.
  • Hidd el, jobb diszlexiásan, a nekik, neked járó segítséget megkapva élni, mint butának és lustának titulálva, önbizalomhiánnyal küzdve elkallódni.
  • Persze ez az út sem könnyű, de közvetett tapasztalatból tudom, hogy könnyebb.

A környezettel való elfogadtatás még hadilábon áll, de javuló tendenciát mutat, Én mindenesetre bizakodó vagyok.

A történet folytatását itt olvashatod.

 

Nézz be máskor is, legyen szép napod!

A Blog 5. születésnapja alkalmából elindítottam a Patreon (támogatói) oldalamat , ahol lehetőséged van támogatni a munkámat egy jelképes összeggel, amennyiben hasznosnak találod és lehetőséged van rá.

Köszönöm, hogy itt vagy! 🙂

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.


“Utolsó szakértői vizsgálat” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás