Öveges József Szakközépiskola és Szakiskola Budapest

A magát méltán „Diszlexiások Középiskolájának” nevezhető intézmény 1994 óta programszerűen foglalkozik diszlexiás diákok érettségire való felkészítésével, szakmai képzésével. Ezt a feladatot az iskola alapító okirata is tartalmazza.

  • Mi a titkuk? A hozzájuk érkező SNI-s tanulókat nem problémaként, hanem pedagógiai kihívásként kezelik.
  • Iskoláját évente több mint 300 tanuló hagyja el érettségi és/vagy szakmai vizsgával zsebében, akik nemcsak a fővárosból, a dél-budai agglomerációból, hanem az ország szinte minden részéről, sőt a határainkon túli magyarlakta területekről is érkeznek hozzájuk. (Mivel az iskolához kollégium is tartozik.)
  • A középiskola elvégzése után sokan választják a továbbtanulást, felsőfokú képzést. Céljuk, hogy mindenki képességének megfelelő végzettséget, ha lehet végzettségeket szerezzen, használható tudással hagyja el az iskolát.

 

Integráció és szegregáció

  • Már a kezdetekkor önálló diszlexiás osztályokban gondolkodtak. Bár ez sok vitát váltott ki, de meggyőződésük volt, hogy az integráció és a szegregáció elvét egyszerre kell érvényesíteni.
  • Az önálló osztálykeret ugyanis biztosítja a szegregáció előnyeit ott, ahol erre szükség van, az oktatás mindennapi folyamatában, de megvalósítja az integrációt is, amennyiben a diszlexiás oktatás része az iskola sokszínű tevékenységének, a diszlexiás tanulók egy nagy iskolaközösségben élnek, dolgoznak.
  • Persze az iskolában tanulnak diszlexiás diákok is a hagyományos osztálykeretben – ez a választás a szülő és a diák joga.

 

Tanterv

1995 óta helyi tanterv alapján tanulnak a diszlexiás diákok. „Menet közben” igazították ezt a NAT követelményeihez, és természetesen a kerettantervekhez is. Az iskola diszlexiás osztályoknak szóló helyi tanterve azonban ma is tartalmaz olyan specialitásokat, melyek segítik a hátrányok leküzdését.

 

Felvételi

  • Az iskolába a normál felvételi eljárás során lehet jelentkezni. A felvételi tájékoztatókban hirdetik diszlexiás osztályaikat.
  • A felvételinél figyelembe veszik a tanulási nehézségeket, ezért azt nem kötik jó általános iskolai átlageredményhez.
  • Az iskola tanárai, mentálhigiénés szakembere és logopédusok részvételével felvételi beszélgetést szerveznek.
  • Törekszenek meggyőződni arról, hogy a jelentkezőkben mennyire erős az eltökéltség, hogy nehézségeik ellenére is elvégzik a középiskolát. Ez a szülők és a tanárok által támogatott akarat ugyanis – a tapasztalatok szerint – alapvető feltétele az eredményes munkának.
  • Igyekeznek minél több jelentkezőnek megadni az esélyt, helyet biztosítani.

 

Képzési lehetőségek

  • A tanulók alapvetően az érettségire készülnek, és e mellett részesülnek szakmai orientációban.
  • Kezdetben csak a gépészet-fémtechnikai orientációt kínálták, később ez a kínálat bővült az elektronikai-elektrotechnikai, majd a környezetvédelmi szakmacsoportos képzéssel. 
  • A bővítés azért történt, hogy a különböző érdeklődésű tanulók választani tudjanak, és a lányok is megtalálják a hozzájuk közelebb álló szakmai irányt, bár itt is igazolódik az általános statisztikai jellemző, a diszlexiás tanulók többsége fiú.
  • Az iskola 2016/17. évi továbbtanulási tájékoztatóját itt olvashatod.

 

A diszlexiásokhoz igazított képzés

  • A diszlexiás képzésben fontos tényező az alacsonyabb osztálylétszám, valamint a tantárgyak egy részénél a további csoportbontás lehetősége.
  • Az oktatás során igyekeznek támaszkodni a modern technika, az informatika, a multimédia nyújtotta lehetőségekre, de fokozottan alkalmazzák a tanítás-tanulás hagyományos, jól bevált eszközét, a tanári szót, törekedve az ismeretszerzés és a tudás számonkérése során is a szóbeliségre.

 

Mentesítések, részleges felmentések

Élnek tehát – de nem visszaélnek – a közoktatási törvényben a diszlexiások számára biztosított lehetőségekkel.

  • Ezek között fontos szerepet játszik az értékelés alóli felmentés. Erről úgy gondolkodnak – és ezt igyekeznek megértetni szülővel, diákkal egyaránt – hogy mindenki abban érdekelt, hogy bizonyítványa olyan legyen, mint a többié, vagyis minél kevesebb legyen a felmentés.
  • A diszlexiás tanuló is használja ki lehetőségeit, minden tantárgy vonatkozásában törekedjen a középiskolai követelmények teljesítésére.
  • Természetesen mégis sor kerül felmentésekre, de ezeket a tanulmányok minél későbbi időszakára igyekeznek kitolni, az érettségihez közeledve, ha azt látják, hogy a nehézségek foka a záróvizsga eredményességét kockáztatná.
  • Az elmúlt években a várakozásnak megfelelően az idegen nyelvből kértek és kaptak legtöbben felmentést.
  • Az idegen nyelvet követi a matematika.
  • A részleges felmentés lehetősége elsősorban a magyar nyelvtant és az idegen nyelvet érintette a helyesírás-értékelés, valamint az írásbeliség alóli felmentés formájában.
  • Figyelemre méltó a mindennapi testnevelési órák alól felmentettek magas száma is. Ezért is vált fontossá, hogy iskolában megteremtődjenek a gyógytestnevelés feltételei.

Természetesen az érettségi esetében is érvényesülnek a közoktatási törvényben biztosított jogok:

  • A magyar nyelv és irodalom tantárgy esetében például a jelöltek részleges mentesítést kaphatnak irodalomdolgozat helyesírási értékelése vonatkozásában, az írásbeliség alól.
  • Magyar dolgozatát számítógépen írhatják.
  • Diszkalkulia miatt felmentést kaphatnak a matematika érettségi alól, más tantárgyat választva helyette.

 

Pozitív eredmények

  • A diszlexiás tanulók döntő többsége igyekszik kihasználni lehetőségeit, az átlagnál jobb munkaerkölccsel, akaraterővel küzdi le nehézségeit.
  • Tanulmányi eredményeik javuló tendenciát mutatnak, többségük általános iskolai eredményeihez képest, de az iskola diszlexiás oktatása eredményeit időben összehasonlítva is.
  • Sőt a diszlexiás osztályok tanulmányi eredményei gyakran jobbak, mint a nem diszlexiás osztályoké! Hozták a Pí-értéket!
  • A vizsgaelnökök elismerően szólnak a diszlexiás diákok érdekében végzett munkáról – erről a vizsgajegyzőkönyvek tanúskodnak.
  • A választható tantárgyak közül a biológia a legkedveltebb, talán a környezetvédelmi szakmai orientációnak is köszönhetően.
  • Figyelemre méltó az idegen nyelvet érettségi tárgyként választók aránya (36%). Az idegennyelv-tanulás pedig – mint tudjuk – a diszlexiások oktatásának neuralgikus pontja.
  • Az idegennyelv-tanulást támogatta a Leonardo da Vinci program, amelynek segítségével diszlexiás diákok vettek részt skóciai szakmai tanfolyamon, elektronikát tanultak angol nyelven.
  • A németesek pedig ausztriai és hazai felkészítő nyelvi táborban fejlesztették idegen nyelvi kommunikációs készségüket.
  • Az iskolában ezek a fő nyelvek a diszlexiások számára is, bár más nyelvekkel is próbálkoznak körükben, elsősorban az olasszal.

 

Fejlesztési lehetőségek

Szakképzési tapasztalataink kedvezőek. Motiváló erőt jelent például a szakmai gyakorlat az elméletorientált középiskolai oktatás során, a manuális készségek javítását is szolgálja, amely ebben a körben különösen fontos feladat.

  • Törekszenek a nagy és finommozgások fejlesztésére, ezzel is növelve a diszlexiások felzárkózási esélyeit. Ezt szolgálják például a speciális testnevelési órák, a tantervbe épített néptáncoktatás, valamint a népi kézműves foglalkozások is.
  • A diszlexiások általános fejlesztését segítik az iskola logopédusai és mentálhigiénés szakembere is.

 

Diszlexiás tanulók sikerei

  • Aktívan vesznek részt a diák öntevékenységi formákban, a sport- és kulturális vetélkedőkön, a diákönkormányzat munkájában. Itt sem maradnak el társaiktól, sőt, gyakran ki is emelkednek közülük. Jelentős sportsikerek állnak mögöttük, köztük egy olimpikoné is.
  • Egy diszlexiás diák képviselte társait az iskolaszékben – aki egyébként kitűnőre érettségizett.
  • A diszlexiás diákok „fogadták örökbe” jelképesen Öveges József életművét a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.
  • Diszlexiás tanulóink is neveznek szakmai-tanulmányi versenyekre, ahol már figyelemre méltó sikereket is elértek. Egy diszlexiás diák nyerte az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyt alkalmazott számítástechnikából. Egy másik diszlexiás tanuló az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen elektronika-elektrotechnika szakmacsoportjában harmadik lett. Ők felvételi nélkül kerülhettek az egyetemre.
  • Azt, hogy az iskolai néptánccsoport, az énekkar tagjainak többsége ebből a körből kerül ki, hogy ott szerepelnek versmondóként az iskolai ünnepségeken, mutatja: a diszlexiás diákok az iskolában jól érzik magukat, nyitottá válnak, megtanulják vállalni önmagukat, ismerve hátrányaikat. Legnagyobb eredményüknek ezt tekintik, joggal.

 

Az iskola honlapját itt találod.

Az új képzési rendszerről és a középiskolák jövő évi átalakulásáról itt olvashatsz bővebben.

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.

Nézz be máskor is, legyen szép napod!


Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás