V. rész 8-23. fejezet

1. Helyszín: Eger vára

 

2. Eseményvázlat:

  1. Éva és Réz Miklós diák 2 napig ásnak az alagútban, majd neki indulnak az alagút végének, az elágazásnál jobbra indulnak, ahol a törökök elfogják őket. Miklós vezeti a törököket tovább, de beomlik az alagút mögöttük. Végül bejutnak a lőportároló terembe, ahol Miklós diák, hogy a törökök ne jussanak be felrobbantja magukat. Évát Dobó kémje, Varsányi Imre viszi végül a bal oldali alagúton tovább, ahol a temetőgödörhöz érkeznek.
  2. A temetőgödörből felhúzatja magukat Varsányi, éppen felérnek, amikor felrobban a lőporraktár. Gergely az ostromló törökökre a forró levessel teli üstöket önt és visszaveri őket. Varsányi Dobóhoz viszi Évát, aki megtalálja nála a térképet, ezért befalaztatja az alagutakat
  3. Éva bevallja Dobónak, hogy Gergely felesége és elrabolt fia miatt jött Egerbe. Dobó megesketi Évát, hogy Gergely előtt nem mutatkozik, nem zavarja meg a védelemben. Cserébe megígéri mindent megtesz, hogy kiszabadítsa a fiát.
  4. Az ácsoknak sikerül összerakniuk a puskaporőrlő malmot, így megint tudnak puskaport gyártani, a várbeliek bizalma visszatér. Gergely jelenti, hogy a kádakban a víz remeg, a törökök aknát ásnak. A törökök aznap nem ostromolnak, csak az ágyú dörögnek, a janicsárok, eltűntek, Dobó szerint megint készülnek valamire.
  5. A falakon már akkora rések vannak, hogy egy szekér is átfér rajtuk. A törökök egyik oldalon fával, földdel töltik a várárkot, a mások oldalon pedig hordókból építenek emelvényt a várfal mellé, hogy könnyebben jussanak fel. Egész nap és éjjel folyamatosan ostromolják a várat, de a védők kitartanak.
  6. Hajnalra a fából épült török fal már majdnem eléri a várfalat. A törökök újra ostromolni kezdenek, a védők égő szalmakoszorúkat dobnak rájuk. Az egész fal lángra gyullad a törökökkel együtt.
  7. A törököknek mivel nem sikerült az ostroma a fa falán, kitalálják, hogy sarat töltenek várfal mellé, az nem gyullad fel. Gergely erre kitalálja, hogy a lőporló malom épen maradt kerekét megcsináltatja az ácsokkal, illetve 50 hordót is felszerel megtömött, rozsdás és tört puskacsövekkel. Így várják az ostromot.
  8. Az istálló sarkában remeg a víz, a török aknászok közelednek, ekkor Gergő 10 fegyveres emberével várja őket, mikor áttörik a falat lelöveti őket. Sok a halott, köztük a vezetőjük egy aga, aki mint kiderül Szelim, a rab kisfiú apja.
  9. Újabb ostrom indul, ekkor Gergő beveti a kereket és a hordókat, amik nagy robbanással pusztítanak. A lyukacsos falon szurkálnak ki a magyarok, a törökök ki akarják kapni a kezükből, ezért felforrósítják a lándzsa végét, ezzel ismét meghiúsul a támadásuk.
  10. Október 12-re a várat teljesen szétlövik, ekkor megérkezik a király levele, ami bár kétségbeejtő mégis Dobó azt kiáltja, jön a király hada!
  11. A törökök éjjel újabb ostromot kezdenek. Gergely egy janicsár személyében Gábor pap gyermekkorában elrabolt öccsére ismer, aki már magyarul sem tud, végül Gergő leszúrja. Varsányitól megtudják, hogy a török táborban zúgolódnak, elegük van a magyarok tüzes csodáikból.
  12. Dobó összehívja a vár népét misére. Az utolsó ostromra a legszebb ruháikat veszik fel. A törökök fekete zászlóval jelzik, hogy nem kegyelmeznek, dúl a harc, sok az áldozat. Balázs apród is elesik, majd harcban az anyja is. Dobó lábába lándzsa áll, de nem adja fel. Egy magyar katona beragadja a várba a Veli bég piros bársonyzászlaját.
  13. Éva Balázs apród páncéljában megkeresi Gergelyt, aki nem ismeri fel. Közben lecsatolja az öreg Cecey fakezét, ami lángol. Gergely szembetalálja magát Hajvánnal, Éva pedig Jumurdzsákkal, aki leüti őt és elájul.
  14. Éva mire magához tér, már vége az ostromnak. Mivel magyarul beszélnek körülötte, ebből arra következtet, hogy visszaverték az ostromot. Egyből Gergelyről kérdez , kiderül, hogy él és hozzáviteti magát. Ekkor döbben rá Gergő, hogy a sisak alatt nem Balázs apród van, hanem Éva.
  15. Közös sírba hordták a halottakat, 300 magyart köztük Bálint papot, Ceceyt, Balázs apródot az anyjával. Másnap nagy a csend a vár körül, egyszer csak a rab török kisfiú anyja érkezik karján Jancsival és visszacserélik a két gyermeket..
  16. A csere után érkezett Varsányi a várba, akitől megtudták, hogy a török vezérek még akartak egy ostromot, de a janicsárok lecsapkodták a fegyvereiket és otthagyták a tábort. A várbeliek ünnepelnek, vannak akik a törököket rabolják ki. Az ostromnak 800 sebesültje van köztük Dobó, Bornemissza, Zoltay, Mekcsey és Fügedy, csak Sárközi, a ragyás cigány úszta meg éppen.

BEFEJEZÉS: Dobó István lemond a főkapitányi tisztről, mert sérelmezi, hogy a király a felmentő sereget, amelyet megígért még az ostrom előtt, nem küldte el, így csak nagy veszteségek árán tudták megvédeni Egert a töröktől. Lemondása után Bornemissza Gergely lesz Eger várának új főkapitánya.

 

3.Mi lesz a sorsa a regény végén?

Ceceynek: Vicuska apja: a vár védelménél hal hősi halált
Jancsikának: Szelim édesanyja viszi a várhoz, visszakapja érte saját gyermekét, Éva pedig Jancsikát ölelheti magához.
Jumurdzsáknak: meghal Eger ostrománál.
Dobó Istvánnak: lemond a főkapitányi tisztről, mert sérelmezi, hogy a király a felmentő sereget, amelyet megígért még az ostrom előtt, nem küldte el, így csak nagy veszteségek árán tudták megvédeni Egert a töröktől.
Gergelynek: Bornemissza Gergely az ostrom után, és Dobó lemondása után ő lesz Eger várának új főkapitánya.

 

 

4. Mit jelent magyarul?


amulett: talizmán, szerencsehozó tárgy
minaret: török templom féle
janicsár: török katona, zsoldos
allah: törökök istene
müezzin: török pap, ő énekel a minaretben

 

 


5. Válaszolj a kérdésekre!

1. Mit írt Dobó a töröknek és kivel küldte el a levelet?

Azt hazudják, hogy elvezetik a törököket a várba, de helyette Miklós diák felrobbantja magát a lőszerraktárral együtt, hogy Vica bejuthasson a várba a törökök nélkül.

2. Miért volt különleges a cserépbögre?

A bögrék sárral voltak betapasztva, dróttal meg körülfonva. A belsejükben puskapor volt meg töltött csődarabok s ujjnyi darabokban kén. Ha a cserépbögrék pukkadozni kezdtek, és szerteszét dobálták az égő ként. Mintha tűzokádó hegy nyílott volna meg alattuk.

3. Ismertesd a tüzes kerék összetételét és működését!

Tüzes kerék: egy malomkerék két oldalát deszkával befedték, a belsejét megtöltötték gyúlékony anyaggal, kívül szurokfáklyákat, töltött puskákat szereltek rá, s meggyújtva legörgették az ellenségre.

4. Kivel vív közelharcot Gergely?

Gergely egy janicsár személyében Gábor pap gyermekkorában elrabolt öccsére ismer, aki már magyarul sem tud, végül Gergő leszúrja.

5. Ki veszi fel Balázs apród ruháit és hogyan vesz részt a harcban?

Éva levette az elesett fiúról páncélját, szerzett kardot, és harcba indult, úgy, mint egy férfi. Később leütik és a csata végén ébred fel.

6. Ki marad az egyetlen ép ember a csata végén és miért?

Eger ostromakor Sárközi gyávaságának köszönhetően túléli a harcokat: „És seb nélkül nincs a vár népe között se férfi, se asszony. Azazhogy mégis van: a cigány.”

7. Melyik évben történt Eger ostroma? 1552 őszén volt szept. 9.-től okt. 17.-ig.

8. Éva kivel akar bejutni Eger várába? Éva Miklós diákkal akar bejutni Eger várába a titkos föld alatti alagúton keresztül.

9. Mi az áruló hadnagy neve?Hegedűs István, ő a kassai zsoldoskatonák parancsnoka volt, az árulásért felakasztották

10. Ki leplezi le? Sárközi cigány hallgatja ki a törökökkel való alkudozását, ő szól Mekcseynek, Dobót is értesítik. Rajtuk ütnek a víztározónál, ahol be akarják engedni a törököket a várba, lefegyverzik őket, a befelé nyomuló törököket megölik, egy tanút hagynak élve.

11. Mi Gergely legpusztítóbb fegyvere? Gergely legpusztítóbb fegyvere a „tüzes kerék”, amelyet egy malomkerékből készítenek, kis robbanótöltetekkel szerelik fel. ez szikraesőt zúdít a körülötte lévőkre, de el is sodorja azokat, akik felfelé igyekeznek a domboldalon. ezenkívül persze félelmet is kelt a törökökben, akik hanyatt-homlok menekülnek az útjából.

12. Milyen eszközzel tudják figyelni a várbeliek, hogy a török aknát ás?

1. Dobok tetejére borsószemeket raknak, ha ezek rezegnek, akkor dolgoznak a föld alatt

2. tálakba vizet raknak, ha ezek felszíne rezeg, akkor is azt mutatja, hogy a törökök ásnak a föld alatt, a várfal alatt, hogy aláaknázzák, majd felrobbantsák azokat.


13. Hogy hívják a magyar kémet, aki a török táborból hoz híreket?
Varsányi Imrének hívják Dobó kémjét, aki a török táborból hoz híreket, jól beszél törökül, töröknek öltözve közlekedik. De levelet is hoz-visz Dobónak, és viszont


14. Valódi történelmi szereplőkről van szó? 
Valóban élt történelmi személyekről van szó, az író, Gárdonyi egy alkalommal, a cigány asszony jóslatára utal is további sorsukra.

 
Vissza az olvasónapló elejére. További olvasónaplókat itt találsz. 

Ami a mi Egri csillagok olvasó naplónkból kimaradt, kérdések-válaszok. Kérlek, mielőtt kérdezel, ezt nézd át! Mivel nem tudok mindenkinek (időben) válaszolni. A tartalom folyamatosan bővül!

 

A Blog 5. születésnapja alkalmából elindítottam a Patreon (támogatói) oldalamat , ahol lehetőséged van támogatni a munkámat egy jelképes összeggel, amennyiben hasznosnak találod és lehetőséged van rá.

Köszönöm, hogy itt vagy! 🙂

 

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.

Nézz be máskor is, legyen szép napod!


“V. rész 8-23. fejezet” bejegyzéshez 85 hozzászólás

    • Mi jelent a tárgy szó a könyvben?
      „Hát biz ők olyanforma alkotmányokat szerzettek, mint amilyenek alatt a papok viszik a szentséget a körmeneteken. Csakhogy a mennyezet teteje erős deszka, a négy rúdja meg négy kopja.
      Ilyen mozgó tetők alatt hordták aznaptól éjjelenként a földet meg a rőzsét.
      Magyarul ezt az alkotmányt tárgy-nak nevezték akkoriban.”

      Hogyan akarta a lázadó hadnagy elárulni a várat?
      Hegedüs a falon át tárgyalt Arszlán béggel és 100 arany fejében vállalta, hogy beengedi a törököket a várba, de lebukott, ezért felakasztották.

      Hogy került Éva a várba?
      Amikor Évával az alagúton keresztül be akarnak jutni Eger várába, a törökök rájuk bukkannak, ezért Miklós diák felrobbantja magát a lőszerraktárral együtt, hogy Vica bejuthasson a várba.

      Üdv: Diszmami

      Válasz
  1. Kedves Diszmami!
    Szeretném megköszönni, hogy létrehoztad ezt az oldalt. A segítséged nélkül egész nyáron olvashattam volna az Egri Csillagokat, de így volt időm pihenni. Az olvasónaplóm elkészítésére kb. 2.5 hetem volt, ha szerettem volna akkor sem tudtam volna kiolvasni az egészet. A mai nap folyamán leadtam az olvasónaplómat és 5-öst kaptam rá. Köszönöm még egyszer a segítséget.

    Válasz
    • Ügyes vagy, gratulálok és nagyon örülök, hogy ezt megosztottad velem, és én megoszthattam veled (olvasónaplónkat)! További sok sikert, csak így tovább és ügyelj a pihenésre is, fontos. 😉

      Válasz
  2. Kit választanál példaként? Nekem mindegy, hogy kit írsz, csak kérlek válaszolj!!! Rövid kis vázlat! Kérlek válaszolj Diszmami!!!
    🙏🙏🙏

    Válasz
    • Cecey Évát, Vicuskát: Gergely gyermekkori játszótársa, később szerelme, majd felesége. Bátor, elszánt, szavahihető asszony, aki hibázik és néha, de azt jóvá teszi, mert anyai szeretete határtalan.
      BÁTRAN követi Gergelyt mindenhová, HŰSÉGES hozzá, amikor a királynő udvarhölgye Budán, és férjhez akarják adni.
      Gergely hadba vonulása után egyedül marad kisfiukkal. Sajnos HIBÁT KÖVET EL, amikor Jumurdzsákkal, a félszemű törökkel elengedi.
      Kisfia elrablása után BÁTRAN indul keresésére, férfiruhában. ELSZÁNTAN a diákkal együtt találnak rá a titkos alagútra, okosan tervelik ki a bejutást a várba, még életük kockáztatásával is.
      MEGTARTJA ADOTT SZAVÁT, amit Dobónak tesz, nem árulja el kilétét, így Gergely sem tudja, mi történt, és hogy a várban van. „Tudom, hogy az ilyen helyen, az ilyen munkában nem jó, ha asszony van jelen. De higgye meg kegyelmed, én az uramat a harctól eljajgatni nem fogom.”
      HAZASZERETETÉT bizonyítja, hogy ő is harcol, meg is sebesül a vár védelménél.

      Üdv: Diszmami

      Válasz
  3. Kedves Díszmami! Tudna nekem írni egy 15 mondatos fogalmazást ,,Az én férjem, Gergely” címmel? Nagyon szépen köszönöm, hogy szán rám időt!!

    Válasz
    • Az én férjem

      Az én férjem Bornemissza Gergely, már 5 éves koromban a játszótársam volt, s amikor együtt fürödtünk a tóban a törökök foglyul ejtettek minket, és furfangosságának köszönhettem, hogy sikerült megszöknünk a fogságból.
      Édesapám eltette a zsákmányt, amit hoztunk és megígérte Gergőnek, hogy a felesége lehetek.
      Gergőt Dobó István vette magához, hogy vitézt neveljen belőle, miután a törökök megtámadták falujukat és édesanyját megölték.
      Dobó végül Török Bálintra bízta Gergelyt, aki nála nevelkedett, amikor tehette meglátogatott minket.
      Egyik látogatása alkalmával tudta meg, hogy Izabella királynét szolgálom a Budai várba és férjhez akar adni Fürjeshez.
      Ekkor feljött a Budai várba és számon kérte Apámat, hogy tehet ilyet, aki visszaadta a zsákmányt és adott szavát megszegte.
      Végül miután közöltem, hogy még mindig szeretem, megszöktetett az esküvőmről.
      Kétszer esküszünk meg, egyszer a szabad ég alatt, majd hivatalosan a Hunyad várában.
      Ezután elindultunk Török Bálint kiszabadítására, ami sajnos nem sikerült.
      Sopronban telepedtünk le, ahol is megszületett kisfiunk, Jancsika.
      Jancsika 6 éves volt, amikor Gergely elindult Egerbe Dobóhoz, hogy megvédjék a várat a törököktől.
      Ekkor beállított, hozzám Balogh Tamás diák egy köves gyűrűt kereset, és Én sajnos elengedtem vele Jancsikát a vásárba és elrabolta igazából Jumurdzsák.
      Miklós diákkal elindultunk Eger várába, hogy értesítsük a férjemet fiunk elrablásáról.
      A várrajz segítségével sikerült is bejutnom, ahol az ostrom végén sikerült a kisfiamat visszacserélni a kisfiamat egy török fiúért cserébe, mivel Jumurdzsák ekkor már halott volt.
      Többek között férjem leleményes fegyvereinek is köszönhető volt Eger győzelme, akit miután Dobó lemondott a vár kapitányának neveztek ki.

      Üdv: Diszmami

      Válasz
        • Helyszín: Eger
          Főbb szereplők: Cecey Éva, Réz Miklós diák, Varsányi Imre, Dobó István, Bornemissza Gergely, az aknászokat vezető török aga, Sforczia Mátyás, Mekcsey, Nagy Lukács, Zoltay, Fügedy, Baloghné, Balázs apród, Szelim, Jancsika

          Üdv: Diszmami

          Válasz
  4. Kedves Diszmami!
    Amikor az 5. részben amikor harcoltak milyen eszközöket használt a török és a magyar?
    Előre is köszönöm a válaszát!

    Válasz
    • Török: Ágyú, kardok, íjak és lándzsák

      Magyar: Ágyú, ágyúgolyó , puskapor, lándzsa, puska, golyó, “szakállas puska”(nagyon gyenge ágyú, nagyon kemény puska), sisak, kard, (sarkantyú), pisztoly, tőr, egy nagy tüzes kerék ( Bornemissza Gergely – a főhős ötlete ).
      És a fentieken kívül még: forró leves, szurok, stb.,amit az egri nők zúdítottak az ostromlók nyakába.

      Üdv: Diszmami

      Válasz
      • Nagyon sokat tesz értünk diszmami köszönjük a sok segítséget!!#diszmami a legjobb #😷📦🎁💝🎅🍬💪👼👍💎💬👥💍

        Válasz
    • Varsányi jelentése alapján:
      „A janicsárok morogtak – folytatta kiáltva Varsányi. – Azt mondták, hogy az Isten a magyarokkal van. Meg azt is, hogy ők hozzá vannak szokva minden hadiszerszámhoz, de pokoltűzhöz nincsenek hozzászokva. Ilyen tüzes csodákat, mint amilyenek ellen ők harcolnak, még nem láttak.”
      Másnap:
      „A fölkelő nap világosságánál látni lehetett, hogyan gyülekeznek a vár felé a távoli hegyekről a különféle török dandárok.
      Látni lehetett, hogy egybevonják az összes hadinépet. Mihelyt valamennyien együtt lesznek, a teljes hadierővel rohanják meg a mindenfelől romlott várat.”
      Üdv: Diszmami

      Válasz
  5. Szia, megtudnád mondani, hogy „Kit végeztek ki és miért?”
    Előre is köszönöm!
    Ui.:Nagyon hasznos amit csinálsz, köszönöm!

    Válasz
    • Nagyon szépen köszönöm 😉
      Hegedüs a falon át tárgyalt Arszlán béggel és 100 arany fejében vállalta, hogy beengedi a törököket a várba, de lebukott, ezért felakasztották.
      Üdv: Diszmami

      Válasz
    • Gergely aggodalommal látta, mint növekedik napról napra a meggyújthatatlan újabb út a bástya felé. Azon fognak feljönni százával, ezrével, mind az egész tábor.

      Egyszerűen azon gondolkozott, hogy mit tudna bevetni a törökök ellen, amikor meglátta a kereket és a törött puskacsöveket és kitalálta.
      „Gondolkodva járt-kelt a várban.

      Megnézett minden romhalmot, kőrakást, istállókat, vermeket, a halmokba rakott ágyúgolyót. S vakarta, rázogatta a fejét.

      A sekrestye romjai között is megfordult. Végre a lakatosok zugánál állt meg. Ott a halomra hányt tömérdek magyar és török fegyver előtt egy nagy kerék feketéllett. Gergely megismerte, hogy az egyik szétvetett malomnak a kereke az.”
      Üdv: Diszmami

      Válasz
    • A váralaprajz útja
      1. A 2. az Oda Buda című részben bukkannak fel a „pergamenek”, amelyeket Hajván, a nagydarab török ad oda Gergelynek, amikor a fiú fogságba kerül a szultán elleni merénylet kísérlet után. Gergely felismeri, hogy a rajzokon magyar várak alaprajzai vannak. Eger térképét elrejti a zsebébe, a többivel kapcsolatban azt mondja a töröknek, hogy azok varázserővel bírnak, tépje szét őket, és tegye a kabátja belsejébe, megvédik majd a sérülésektől.
      2. Az egri vár alaprajzára később Sopronban férje ruhái között talál rá Éva, amikor Jumurdzsák elrabolja kisfiukat.
      3. Ezek segítségével tud a diákkal Egerbe indulni férje után, hogy Jancsika elrablásáról tudassa Gergelyt.
      4. A rajz segítségével találják meg a várba vezető földalatti alagutat, amelyen el is jutnak a vár közelébe. A felszínen a törökök gyanút fognak, hogy régen nem látták a sátorban tartózkodó két embert, ezért utánuk indulnak. A diák a törököket elcsalja, és berobbantja az alagutat. Ő meghal, Éva megmenekül és bejut a várba.

      Üdv: Diszmami

      Válasz
  6. kedves diszmami megtudnád mondani hogy mi volt az oka hogy végül a török feladta a harcot a Holdfogyatkozás című résznél

    Válasz
  7. Kedves Diszmami! Megtudná mondani hogy mekkora veszteséggel járt az utolsó ostrom a törököknek illetve a magyaroknak?

    Válasz
    • Éjjel-nappal hordta a török a halottait. Csupán a külső vár falai alól nyolcezer halottat kellett elvinniük.

      „De bent is nagy volt a veszteség. Márton pap az ostrom után való délelőttön egyszerre háromszáz halott fölött énekelte el az Absolve Dominé-t.[38]
      A háromszáz halott ott feküdt hosszú sorokban a közös sírgödör körül …
      A vár népéből háromszáz halott pihent már lenn a közös sírban, s nyolcszáz sebesült feküdt még szanaszét a szénán, szalmán a vár belsejében.”

      Üdv: Diszmami

      Válasz
  8. Huh végre sikerült megírni az olvasó naplót….. 😋😋 hehe nem csaltam egy kicsit sem

    Válasz
      • megtudnád mondani nekem, hogy hányszor ostromoltak a törökök és hogy melyik sikerült és melyik nem? nagyon megköszönném! 😀

        Válasz
        • Összesen 5-ször ostromolták meg Eger várát a törökök. Természetesen egyik se járt sikerrel és feladták. Szívesen 🙂

          Válasz
  9. Szia! Ez megmentett engem igaz a végét netről kellet de ez a kedvenc oldalam… És pluszba már nem azért de örülök hogy végeztünk az Egri csillagokal! 😀

    Válasz
    • Köszönöm a dícsérő szavaidat, nagyon jól esik. 🙂 Ismerem az érzést, amikor mi is végeztünk vele. 😀

      Válasz
  10. Kedves Diszmami!
    Köszönöm szépen ezt az olvasónaplót, nagyon sokat segítettél vele 😀 Viszont ha nem bánod lenne egy kérdésem. ez pedig nem lenne más, mint az, hogy…Hány ágyúgolyót számoltak össze az ostrom végén? Válaszodat előre is köszönöm. Ez egy nagyon jó olvasónapló. Nem vagyok dixlexiás és el is olvastam a könyvet de semmi időm és energiám újra kikeresgélni a válaszokat, ezért ez most nagy hasznomra van.
    Még egyszer köszönöm szépen!!! 😀

    Válasz
    • Nagyon szívesen 🙂
      A válasz: „Hát ha azt nem számítjuk, ami még itt-ott a falakban van, öt híján tizenkétezer”. (11995000)

      Válasz
    • Az V. fejezet szereplői: Szalkay Balázs, Cecey Éva, Réz Miklós diák, Bornemissza Gergely, Dobó István, Hegedűs István, Sári András, Paksy Jób, Dzsekidzs, Mekcsey István, Sárközi, Juszuf, Varsányi Imre, Gergely fia
      Az V. fejezet helyszínei: Szarvaskő vára, Eger vára

      Válasz
  11. Köszönöm! Nagyon sokat segített ez az összefoglalás. Régen olvastam már a könyvet és sikerült újra feleveníteni. Az olvasónaplót is sikeresen meg tudtam írni. Nagyon nagy segítség volt. Mégegyszer köszönöm!!!

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás