Év elején azzal szembesültünk, hogy elment a fejlesztő pedagógusunk, az őrangyalunk, aki mentorként segítette közös utunkat. A hír teljesen letaglózott minket, nagyon elkeseredtünk. 🙁
Fejlesztő pedagóguss, aki sokkal több annál
Sajnos elment az iskolából a Fejlesztő pedagógusunk, aki mindent kézben tartott, tájékoztatta a tanárokat Lányom diszlexiájáról, a részfelmentéseiről.
- Nem ragaszkodott a protokollhoz, hanem alkalmazkodott a pillanatnyi helyzethez és abban segített Lányomnak, amiben épp kellett.
- Például, ha lemaradt a tanulásban hiányzás miatt segített bepótolni. Ha szükség volt rá, dolgozatokra, felelésre együtt tanultak.
- Többek között, ezért is nagy része volt abban, hogy Lányom középiskolába mehetett.
Mindig is tudtam, hogy sokat tesz értünk, de hogy végül is mennyi mindent, azzal most szembesültünk igazán. Megmondom őszintén, hogy kicsit pánikba is estünk, mi lesz velünk Nélküle. Bár amikor tehettük megköszöntük a hozzáértő segítségét, de elbúcsúzni nem volt lehetőségünk.
Ezért ezúton is szeretném megköszönni Dudits (Bédi) Krisztinának mindent, amit értünk tett. Sohasem feledjük el!
- Üzenem, hogy nagyon hiányzik nekünk és természetesen mindent elkövetünk, hogy Nagylányom végig menjen azon az úton, amit kikövezett számára.
- Kívánjuk, hogy az új helyén és a megérdemelt pozícióban, még több gyermekkel érjen el hasonló, közös sikereket, mint velünk. <3
Nem utolsó sorban mindenkinek, akinek szüksége van rá ilyen FEJLESZTŐ PEDAGÓGUST kívánunk!
A történet folytatását itt olvashatod.
Nézz be máskor is, legyen szép napod!
A Blog 5. születésnapja alkalmából elindítottam a Patreon (támogatói) oldalamat , ahol lehetőséged van támogatni a munkámat egy jelképes összeggel, amennyiben hasznosnak találod és lehetőséged van rá.
Köszönöm, hogy itt vagy! 🙂
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.