Elment az őrangyalunk, a Fejlesztő pedagógusunk

DiszmamiSajnos elment az iskolából a Fejlesztő pedagógusunk, aki mindent kézben tartott, tájékoztatta a tanárokat Lányom diszlexiájáról, a részfelmentéseiről. Nem ragaszkodott a protokollhoz, hanem alkalmazkodott a pillanatnyi helyzethez és abban segített Lányomnak, amiben épp kellett. Például, ha lemaradt a tanulásban hiányzás miatt segített bepótolni, ha szükség volt rá dolgozatokra, felelésre együtt tanultak. Többek között, ezért is nagy része volt abban, hogy Lányom középiskolába mehetett.

Mindig is tudtam, hogy sokat tesz értünk, de hogy végül is mennyi mindent, azzal most szembesültünk igazán. Megmondom őszintén, hogy kicsit pánikba is estünk, mi lesz velünk Nélküle. Bár amikor tehettük megköszöntük a hozzáértő segítségét, de ezúton is szeretném megköszönni Dudits Krisztinának mindent, amit értünk tett. Sohasem feledjük el! Üzenem, hogy nagyon hiányzik nekünk és természetesen mindent elkövetünk, hogy Nagylányom végig menjen azon az úton, amit kikövezett számára.

Kívánjuk, hogy az új helyén és a megérdemelt pozícióban még több gyermekkel érjen el hasonló közös sikereket, mint velünk.

Nem utolsó sorban mindenkinek, akinek szüksége van rá ilyen Fejlesztő pedagógust kívánunk!

A történet folytatását itt olvashatod.

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.

Nézz be máskor is, legyen szép napod!


Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás