Nyelvi előkészítő év tanulsága: sikerek és kudarcok (1.rész)

DiszmamiValamiért úgy éreztem ez az év kissé lazább lesz, de nem így lett. Nem tudom véka alá rejteni csalódásomat, amiért végül fel kellett mentetni  Őt angolból.

 

A nyelvi előkészítő évnek van-e értelme?

Egyértelmű, hogy a nyelvi előkészítő év nem való a diszlexiásoknak, de szerintem a legtöbb tanulónak sem optimális.

Egyszerűen ilyen nagy léptékben csak az profitál belőle, aki már a nagyját eddig is tudta.

Ennyi anyag nem tud elmélyülni ilyen rövid idő alatt. Ha valakinek mégis sikerül leérettségiznie belőle, annak sokat kopik a tudása, ha nem tartja ébren nap, mint nap.

 

Még egy kudarc, vagy inkább csalódás

Ami nagyon szíven ütött minket, az a Fejlesztőnk távozása volt. Hiszen Ő már 6 éve fejlesztette a Lányomat és pontosan tudta mikor milyen támogatásra van szüksége. Kommunikált a többi pedagógussal, ami most nagyon hiányzott.

Átsegítette alsóból felsőbe, majd egészen a középiskoláig. Egy biztos pont volt az iskolai életében, akire kivételesen hosszú ideig számíthatott.

Sokat nyomott a latba tehát, hogy ebben az iskolában maradtunk, ezért rendkívül csalódottak voltunk, hogy már nem kísér tovább minket, s talán a nyelvtanulás is másként alakulhatott volna.

 

Aminek azért örültem

Immár Nagylányom közölte velem, hogy azért őt továbbra is érdekli az angol és szeretne megtanulni rendesen. Nagyon meglepett, mivel úgy éreztem sikerült elvenni a kedvét tőle ebben az évben. Bár Én igyekeztem megértetni vele, hogy az angol az egyik legjobban hasznosítható tantárgy a való életben.

Így év vége előtt megérkezett a felmentés is. Bár noszogatni kellett telefonon a szakértőket – mivel ismerem a körülményeiket – ezúton is hálás köszönet nekik, hogy elsőbbségivel időben ideért. Mentesült egy stresszes angol vizsga alól és végre fellélegezhettünk. Bár halkan megjegyzem, hogy a Tanár bácsi szerint egy jó páran rosszabbul írták meg, mint ő. Hát azt hiszem valójában ez nem a mi kudarcunk volt.

A 2. részben ez év sikereiről írok itt, mert hát azok is voltak 🙂

 

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.

Nézz be máskor is, legyen szép napod!


“Nyelvi előkészítő év tanulsága: sikerek és kudarcok (1.rész)” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás