Site icon Diszmami

A kis herceg – Antoine de Saint-Exupéry (olvasónapló)

A kis herceg és a Róka jelenet (film)

Jelenet az eredeti történetről szóló (1974) filmből

Szereplők:

Helyszínek:

Rövid történet, benyomás:

A könyv írója egy pilóta, aki gépe meghibásodása miatt kényszerleszállást végzett a Szaharában 6 évvel a könyv megírása előtt, és ekkor találkozott lázálmában a kis herceggel. A kisfiú, aki történetesen a pilóta gyermeki Énje, újraéli a felnőtté válást, s ezt különböző fejezetekben, bolygókon, emberi típusokon, találkozásokon keresztül mutatja be. Ártatlan, őszinte kis lényként születik az ember, aki a világot is annak látja, majd kalandjai során jön rá, hogy a világ korántsem az. A felnőttek pedig nagyon furcsák, s ő azt keresi milyen is legyen ő, ha felnő:

A Földön megismeri a barátságot, amire a róka tanítja meg, illetve azt a nagy igazságot, titkot osztja meg vele, hogy: „jól csak a szívévvel lát az ember, s ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”.

A róka szerint: „az emberek elfelejtették ezt az igazságot, neked azonban nem szabad elfelejtened” – mondja. Valójában a felnőttek felejtették el ezt a mindennapi megélhetés kényszere alatt.

Így folytatja: „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért …” Azaz a közvetlen emberi kapcsolataidért, mint barátság, szerelem, rokoni szeretet stb.

A kis hercegnek a pilótától való elválása a legmegrázóbb jelenet, amikor a kígyó halálra marja, s ő meghal, de testét a pilóta nem találja meg. Hogyan is találná, hiszen a kis herceg mindvégig a felnőtt ember gyermekkori emlékeinek megtestesülése volt.

A könyv nem véletlenül felnőtteknek is szól, hiszen arra emlékeztet, hogy ne felejtsük el, amikor felnővünk, hogy mi a legfontosabb az életben.

Segítségünkre volt:

https://www.youtube.com/watch?v=I1RH9xxlc9g

https://www.youtube.com/watch?v=7vdiOf1H4kM

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz.

Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.

Nézz be máskor is, legyen szép napod!


Exit mobile version