Túl az év elejei megrázkódtatásokon:
- az első héten való koránkelésen, visszarázódáson
- a sokkoló órarenden
- az első szülőin
- az első meglepetésen, miszerint év elején osztálykirándulás
Első hétre a teendők:
- Tornacucc, úszáscucc előkészítése, bérlet, tolltartó, táska megvolt
- Miután már megkaptuk a könyveket óvatosan bekötjük (hogy ne ragadjon a könyvhöz, mert azt nem szeretik), mivel ingyenes visszavárják épségben
- Majd megkerestük a tankönyvek elektronikus változatát, mivel nekünk csak Mozaikos könyveink vannak, ezért egyszerű dolgunk volt
- Másoltatunk egy szekrénykulcsot és már könnyű is az iskolatáskánk
- Az ebédet bár 50%-os kedvezménnyel vehetnénk igénybe, mi nem élünk vele, mert nagyon válogatós, ezért éhen maradna.
- A büfé választéka szűkös és sokat kell sorban állni, ezért marad az egész éves agyalás, mit is tudok neki egy több rekeszes dobozba tenni, ami ugye hidegen is jó.
- Fontos az ivás is, amit főként agyserkentő teával és ásványvízzel oldunk meg.
Sokkoló órarend
Ami letaglózott teljesen a heti 2 nulladik óra, az első mindjárt hétfőn, majd ezt követi még 8 óra, azaz összesen 9. A második nulladik órás napon pedig plusz 10 óra, azaz összesen 11 óra.
A második nyelvet rakták a 9-10. órába, hátha elmegy a kedvük tőle. Ez eléggé kiverte nálam a biztosítékot. A legkevesebb óraszáma a 7 volt, de még nem volt benne a fejlesztés.
A fejlesztés egyszerűen nem fér bele az órarendbe
Mint kiderült felmérte az új Fejlesztő pedagógusunk a Lányomat, akin már szerinte nem igazán tud mit fejleszteni (de ha tudna is ilyen leterhelt órarenddel értelme se lenne) ezért indítványozta, hogy mondjunk le a fejlesztő órákról.
Igazából már tavaly kérvényeztem, hogy 3 helyett elég legyen a 2 óra fejlesztés, de sajnos egyet kell értenem a lemondással.
Az első szülői
- Ami jó hír volt, hogy a szakmai tanárok elkezdték a nulladik órákat beolvasztani az órarendbe. Ami azt jelenti, hogy nem lesznek, ezzel megelőzve a szülők felháborodását.
- A szakmai gyakorlattal kapcsolatban, ami most lesz először esedékes (140 óra a nyári szünetben) sok kérdés merült fel, ami még mindig megválaszolatlanul maradt.
- Mondanom se kell, hogy a mi évfolyamunk, azaz gyermekeink kísérleti nyulak az új szakoktatási rendszerben, ami már kezd elviselhetetlen lenni. Az iskola, a tanárok információhiányban szenvednek, mi pedig nem tudjuk mire számíthatunk holnap, jövőre.
- A természetismereti tárgyak összevonása 9-ben, illetve 10. osztálytól már csak fizikát tanulnak az infó-sok, illetve földrajzot a vendéglátósok – ami megnehezíti a továbbtanulás esélyét – elég nagy felháborodást okozott.
- Az év újdonsága a pénzügyi és vállalkozási ismeretek, ami önmagában egy jó kezdeményezés lett volna, ha beolvasztják a tantervbe, de nem plusz óraként, ezzel növelve, a már így is irreális heti óraszámot. Természetesen ez is könyv nélkül, jól kidolgozva.
- Mindehhez pedig hozzájön az év eleji kirándulás, ami igencsak megnöveli az amúgy sem olcsó iskolakezdést. Elnézést kért érte az osztályfőnökünk, ő sem tartja jó ötletnek, de szerinte ez volt a kevésbé rossz variáció. A miértekre nem tért ki, azért erre még kíváncsi lennék. Eddig érettségi szünetben kellett kirándulni, mivel ilyenkor el kell hagyni az iskolát.
Egyszóval elkezdődött a 2017/18-as kihívás, állunk elébe!
Nézz be máskor is, legyen szép napod!
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.