Jamie Olivér azok közé tartozik, akik felnőttként döbbentek rá, hogy valójában diszlexiások. Bár erősnek vallja magát, szavaiból kitűnik, hogy mégis mennyire megviselte őt a mássága és az is, mit köszönhet neki.
„Furcsa, de mikor én jártam iskolába a diszlexia még nem igazán volt ismert. Majdnem mintha vak lettél volna és nem diszlexiás. Betettek a különleges igényű gyerekek közé, és úgy kezeltek, mintha beteg lennék.”
Néhány mondata különösen szíven ütött:
„Nem lógtam a suliból, mert boldog voltam. Valójában mindig ez a legritkább, mintha a gyerekeknek külön engedélyre lenne szükségük, hogy boldogok legyenek.”
„Rengeteg gyerek él köztünk, akikkel nem foglalkoznak eléggé, akiket nem szeretnek eléggé. Ők nem látják, hogy jók lennének bármiben is, amiből megélhetnének, amit szeretnének, amitől csillogni kezdene a szemük.”
Nézz be máskor is, legyen szép napod!
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.