A 11. év végre jól kezdődött

Bár a 11. év már javában zajlik, egy kis összefoglaló a kezdetekről.

 

Órarend

Ettől féltem a legjobban, de végül kellemes csalódás ért. Nincs hétnél több órája, halleluja!

Hétfőn lett volna 0. órája, de összevontak órákat, a szüneteket lerövidítve végül nem lett. Nagyon örültem, ráadásul kétszer van 5 órája is, amikor végre emberi időben ér haza. Időben tud tanulni és pihenni is.

 

Japán nyelv

Már kezdtünk lemondani róla, mert az új tanár módszere, aki ráadásul tavaly csak a második félévtől tudta csak tanítani, nem vált be.

Ehhez képest nagy öröm ért minket, mert egy már ismert tanárnő tanítja idéntől, ráadásul összevont csoportokban. Így a Barátnőjével tanulhat közösen, akivel együtt rajonganak a japán kultúráért. Bár ő már végzős, de komoly motivációt jelent, hiszen már túl van az alapfokú nyelvvizsgán.

A kérdés már csak az, hogy mit jelent ez majd a továbbtanulásnál? Hiszen 2020-tól már csak nyelvvizsgával lehet jelentkezni főiskolára, amibe mi már beleesünk. Vajon, ha japánból nem tudja megszerezni és ebből érettségizik, akkor továbbra is kérheti-e a mentességet?

Ez még a jövő zenéje. Mindenesetre nem kell lemondani a japán nyelv tanulásáról és ez a lényeg. A tanárnő felmérte és szerinte sikerülhet az érettségi, ami szerinte könnyű. Mindenesetre ez biztató, a többi meg majd kiderül. Szerencsére még van időnk eldönteni.

 

E-book olvasó

Úgy nézz ki már nélkülözhetetlen lett. Az ingyenes, azaz kölcsön könyveknek hála, ha a tavalyi könyvvel nem végeznek, akkor is vissza kell adni. Persze van itthon a testvérétől könyv, de általában nem az a kiadás, vagy kiadó kell. Ezért marad az e-tankönyv, amit Én már 12-ig előre letöltöttem.

 

Új tanárok

Természetesen, mint a legtöbb középiskolában itt is nagy a fluktuáció, ami idén nekünk kedvezett.

  • Az új testnevelés tanárnő gyógytornász is egyben, ezért a térde miatt nem kell aggódnunk.
  • A matematika tanár leváltása pedig már nagyon érett, mert ötös tanulók sem értették, ahogy magyarázott (a Lányom is közéjük tartozott).
  • A történelem tanárnőjük sajnos sokat betegeskedett és kaptak egy újat, aki már etikát tanított nekik. Ő az a TANÁR, aki képes lekötni minden tanuló figyelmét. Könyv nélkül tanít és bevonja a tanulókat, nem pedig előad. Azt mondta a Lányom, hogy most először volt csend és fegyelem az órán.

 

Nagyon örültem a változásoknak, mert közeledik az érettségi éve és nagy szükség van a jó tanárokra, a jó tanórákra, hiszen a diszlexiások elsődlegesen hallás után tanulnak.

Óvatosan bizakodó vagyok, mindenesetre ez egy jó kezdet 🙂

 

Nézz be máskor is, legyen szép napod!

A Blog 5. születésnapja alkalmából elindítottam a Patreon (támogatói) oldalamat , ahol lehetőséged van támogatni a munkámat egy jelképes összeggel, amennyiben hasznosnak találod és lehetőséged van rá.

Köszönöm, hogy itt vagy! 🙂

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.


Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás