2. szemeszter, egy vizsga okozta betegség tükrében

Úgy gondoltam, tanulság lenne megosztanom a történetünket, hogyan betegíti meg egy stresszhelyzet, egy vizsga az ember testét és lelkét. Mit lehet tenni ebben a helyzetben?

A vizsgaszituáció

Amint említettem egy negatív vizsgaszituációnak köszönhetően a lányomnak elment a hangja, csak suttogva, rekedten tudott beszélni. A tanár egy előre nem egyeztetett szóbelit kért a diákoktól, a gyakorlati vizsga után, amit csak a vizsga napján tudtak meg. Mivel mindkét gyermekemet tanítja, ezért a fiam vizsgázott nála először és rendkívüli módon megalázta. A lányom írásbeli vizsgán már túl volt, de napokig várakoztatta a szóbelivel (ami ugye még ilyen rendkívüli helyzetben sem szabályos).

A betegség története

A lányomra ez olyan rossz hatással volt, hogy produkált egy hörghurutot, belázasodott és egy-két nap alatt teljesen elment a hangja. Természetesen mondanom se kell, hogy a háziorvos nem volt hajlandó őt megnézni, kapott antibiotikumot, mivel a gyorstesztje negatív volt.


Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás