Ebben a bejegyzésben a születésétől az iskolaérettségig követhetjük a történetet vagyis az első diszlexiára utaló jelek és okok. (A címek egy-egy cikket takarnak, melyre kattintva elolvashatod a teljes bejegyzést, ami bővebben érdekel.)
- A szakértők szerint a rohamszülés volt az első lehetséges ok, illetve apai ágról is örökölhette.
- A fejlődése nem volt zavartalan, mert rendellenes fejtartása miatt babaúszásra hordtuk, illetve hason kellett fektetni ellenkező irányban, ami elég rövid időn belül helyre is hozta.
- Mint kiderült a kúszás-mászás hiánya, mivel korán bébikompba tettük, amivel a mozgásfejlődését akadályoztuk.
- Majd az óvodai felmérés után, amit a Nevelési Tanácsadó végzett azt mondták, hogy finom-motorikus tünetei voltak, ami a diszlexia előszobája.
- Nem értettük, hiszen állatokat formázott gyurmából és gyöngyöket is fűzött, a beszédkészsége kiváló volt, tisztán érthetően beszélt.
- Ekkor nagymozgásos tornát írtak elő, amire egész nyáron jártunk.
A Nevelési Tanácsadó vizsgálata szerint iskolaérett, vagy mégse?
Berendeltek a Nevelési Tanácsadóba, mert problémát észleltek, majd az iskolaérettségi vizsgálat után a hölgy közölte, nem érti mit keresünk itt.
Hát ez nem nyugtatott meg, hogy egyszer van egyszer nincs, ezért elkezdtem utánaolvasni a tanulási zavaroknak. Ami feltűnt, hogy a jobb-bal irányokat tévesztette, ill. nem akart az óvodában feladatokat készíteni, elfordította a lapot, ha rajzolt stb.
Az óvoda „jótékony” hatásai
Az óvodába egy cserfes, vidám kislányt adtam be, aki lassan visszahúzódóvá vált, majd az iskolaérettségi jellemzésében már az állt: alig mer megszólalni, főként felnőttek előtt. Ebből már lehet tudni, hogy ezt az óvónőknek köszönhette, ami a ballagási műsorban ki is derült sajnos.
Az óvónők jellemzéséből az is kiderült, hogy nem is figyeltek rá, hiszen soha nem rajzolt királylányokat, csak állatokat, főként lovakat. Ez megrázó volt számomra, hiszen végig azt hittem egy jó óvodába járunk, szeretik a gyermekemet.
Az iskolaérettségi vizsgálat szerint iskolaérett, csak a vizuomotoros koordinációja kissé elmarad kora átlagától. Ezért grafomotoros fejlesztést javasoltak, amit el is végeztek heti 2 alkalommal.
Mivel az óvódában csak kár érheti, nem fejlesztik őket sajnos, ezért nem volt értelme visszatartani. Így legalább a barátaival kezdhette az iskolát.
A folytasában következik: a kisiskoláskor, hivatalosan is diszlexiás
Nézz be máskor is, legyen szép napod!
A Blog 5. születésnapja alkalmából elindítottam a Patreon (támogatói) oldalamat , ahol lehetőséged van támogatni a munkámat egy jelképes összeggel, amennyiben hasznosnak találod és lehetőséged van rá.
Köszönöm, hogy itt vagy! 🙂
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.
“A születésétől az iskolaérettségig” bejegyzéshez 1 hozzászólás