Itt a lista: ezek a diákok kapják ingyen a tankönyveket a 2017/2018-as tanévben
Lassan aktuálissá válik az iskolaszerek és a tankönyvek beszerzése, ezért utánajártunk, kik kaphatnak ingyen tankönyvet a 2017/2018-as tanévben.
Egy segítő oldal diszlexiával- és diszgráfiával áldott sajátos nevelési igényű gyermekeknek és szüleiknek
Lassan aktuálissá válik az iskolaszerek és a tankönyvek beszerzése, ezért utánajártunk, kik kaphatnak ingyen tankönyvet a 2017/2018-as tanévben.

A jóga kedvező hatásait nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is élvezhetik, hiszen testi és lelki pozitív változásokat hoz. Gyerekjóga A

„Semmi sem számít a végén, csak a tisztesség! S ha ezt az ember végig tudja csinálni, az boldogságot ad, és az

VAKÁCIÓ, végre kezdődhet a nyári szünidő, erre a szóra várt a legtöbb diák, szülő és pedagógus,. „Ezt az évet is túlélték

Az UO toll egy magyar fejlesztésű, ergonomikus és fejlesztő íróeszköz, amely segíti a helyes ceruzafogás elsajátítását. Különleges kialakítása révén támogatja a

A Hortobágy Nemzeti Park Igazgatóság lehetőségeinek biztosítása az Iskolai Közösségi Szolgálat teljesítésére azoknak a diákoknak, akik iskolai együttműködési megállapodást kötnek velük.

Nemcsak hófelhő árnyékolta be a tavaszi szünetet, hanem egy hír a törvénymódosításról, mely éppoly kidolgozatlan, megalapozatlan mint pl. a szakgimnáziumok kötelező

Ez egy részletes kritikus elemzése a tanulási nehézséggel küzdő gyermekek fejlesztésének a magyar oktatási rendszerben. „Diszlexiás gyermek nincs, csak hülye és

A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyvet a következő tanévtől, a kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig

Mivel mi SNI-ek vagyunk, nagyon érdekelt, hogy miben más egy BTMN diszlexiás, ezért kutakodni kezdtem. Eközben találtam rá Kovács Nikoletta a

Botrány: több szakember hosszú évnyi munkáját tennék tönkre egy tollvonással, akiknek sikerült a tanulási zavarral küzdő – amúgy jó képességű gyermekek

Nyílt levelet írt a miniszternek az elit gimnázium végzőse, Balázs az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium végzős diákja. Két felsőfokú nyelvvizsgája
AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.