Két ingyen kurzus diszlexiások nyelvtanításához!
Ingyen elérhető kurzusok diszlexiásokat tanító nyelvtanároknak, szülőknek Imréné Sarkadi Ágnes felhívását kérem minél többen olvassátok el és terjesszétek, akár a saját
Egy segítő oldal diszlexiával- és diszgráfiával áldott sajátos nevelési igényű gyermekeknek és szüleiknek
Ingyen elérhető kurzusok diszlexiásokat tanító nyelvtanároknak, szülőknek Imréné Sarkadi Ágnes felhívását kérem minél többen olvassátok el és terjesszétek, akár a saját

Az ismeretterjesztés, oktatás és kultúra áll majd az ősszel induló új tematikus közszolgálati csatorna, az M5-ös középpontjában. Mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és

A Zanza tv egy videós oktatóportál középiskolás diákoknak, amihez mindenki korlátlanul és ingyenesen hozzáférhet, bárhol és bármikor. Akár érettségire készül, akár

Az eduline szerint, így készülj az érettségi vizsgára, hogy elkerüld a korábbi évek hibáit és pár tipp tőlem is. Az eduline
M. Haba Anikó édesanya és tanár fejlesztette ki ezt a versoktató programot, mely igazán megkönnyíti mindenkinek a verstanulást. Számítógépes játékok szerepe
A fiatal fejlesztőkből álló EduBase idén egy új fejlesztéssel segít az érettségizőknek. Az EduBase-t két műszaki egyetemista hozta létre, és most
Azok a gyermekek, akik fejlődéssel együtt járó diszlexia zavarral küszködnek, valószínűleg nem képesek összpontosítani a tanár hangjára a tanítási órák szokásos
Idén (most először) egy palesztin tanárnő kapta a Global Teacher Prize-ot, azaz a „világ legjobb tanárának” járó elismerést. Hanan Al Hroub
Ezzel a szívet melengető és motiváló kisfilmmel kívánok mindenkinek VIDÁM HÚSVÉTI ÜNNEPEKET, a tavaszi szünetre pedig sok szabad levegőn való örömteli

Mozaik varázs (letölthető) fejlesztő program tanulási zavarral küzdőknek története. A logikus gondolkodás és az analízis-szintézis területének fejlesztésére programot dolgozott ki Hudra
Lassan mindenkit utolér a tavaszi fáradtság. Hívogat a természet, a ki-kibukkanó napsugarak. Egyre nehezebb a könyv felett görnyedni, pedig még
Vége a nyelvi akadályoknak, már beszélő tolmácsként is működik a google fordító app-ja! Tavaly már bemutatta az Eduline a legjobb fordító mobilalkalmazások
AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.