Megkezdődött az új tanév, az új iskolában. Az évnyitón újra megszeppenve álltunk egészen addig, míg kiderült nem vagyunk egyedül újak. Mint később kiderült a Waldorf iskolából érkező kislány lett a legjobb barátnője, aki ez évnyitón megfogta a kislányom kezét és minden megoldódott.
Iskolaváltás, terápiás lovaglás
Iskola keresés Szerencsére nem volt nehéz információhoz jutni, mivel már szinte majdnem minden intézménynek, így az iskoláknak is volt saját weboldaluk. Természetesen először speciális iskolát kerestem, amit meg is találtam. Hihetetlen de létezett már akkor Meixner Általános iskola, csak az volt a baj, hogy nagyon messze Rákospalotán. Még az is megfordult a fejembe, hogy odaköltözünk, … Olvass tovább
Fejlesztő csoportban, meixner módszerrel tanulunk
A nyár gyakorlással telt
Felvettük a küzdelmet a lemaradással és a nyarunk nagy részét a gyakorlásnak szenteltük. Ostobaság lett volna az egészet, mert neki is kell a kikapcsolódás, a töltődés. Ami elszomorított, hogy míg a legtöbb gyermek játszhat, vagy zenét tanulhat, sportolhat stb. addig nekünk gyakorolni kell. Nem is tudja sok szülő elképzelni milyen magányossá tudnak válni ezek a gyermekek, mivel sok közös, csapatépítő programról lemaradnak. Természetesen igyekezett a család ezt pótolni, de az mégsem ugyanaz.
Amikor kiderült, hogy súlyos diszlexiás és diszgráfiás
Amikor közölték, hogy súlyos diszlexiás és diszgráfiás.
A helyi Pedagógiai Szakszolgálat felmérésére az 1. osztály végén került sor. Nem tudom, hogy mindenkinél így van-e, de először nagyon nehéz volt elfogadni az ítéletet, mely egész életére nagy hatással lesz. Akkor, abban a percben csak a tehetetlen dühöt éreztem, mit csináltam rosszul, vagy a tanárok, az óvónők, a Nevelési Tanácsadó na és a fejlesztőpedagógus, aki felmérte? Talán másik iskolába kellett volna vinnem, vagy visszatartanom egy évet? Ekkor kezdődött az önmarcangolás időszaka.
A Nevelési Tanácsadó szakvéleménye
Kiemeltem pár fontosabb információt, jeleket, ami fontos lehet, ha valaki még csak sejti, hogy diszlexiás a gyermeke:
- Az előzményekben kiemelték a veszélyeztetett terhességet, a rohamszülést, a rendellenes fejtartást, a kúszás-mászás kimaradását. Feltüntették még, hogy kedvence a számolás, a testnevelés és írás óra, de önmagát lassúnak tartja.
Első év az iskolában
Izgatottan vártuk, mint a legtöbben. A tanítónőnk nagyon szimpatikus volt és hamar megtalálták a közös hangot a kislányommal, mivel ő is ilyen játékos, nagy fantáziájú gyermek volt, nem volt nehéz. Természetesen a napi 4 tanórai foglalkozás nagyon kimerítette őt, hiszen az óvodában szinte semmi sem volt. Abban az időszakban pont otthon voltam, már ebéd után hazahoztam. Többször is arra lettem figyelmes, hogy az óriás plüss kutya lábán alva találtam őt a földön, a szobájában, annyira kimerült.
Menjünk vagy maradjunk – iskolaérettségi vizsgálat
Menni vagy maradni iskolaéretten
Nagy dilemmát okozott, hogy engedjük-e iskolába menni, mivel akkor még joga volt a szülőnek halasztani egy évet, ha nem tartotta iskolaérettnek. A ballagás után, amikkel szembesültünk az óvodában úgy döntöttünk, hogy ott inkább csak kár érheti őt. Igazi felkészítés az iskolára nem folyik, tehát semmi értelme visszatartani. Az iskolaérettségi vizsgálat is azt igazolta, hogy bár „vizuomotoros koordinációja kissé elmarad kora átlagától, de iskolaérett, mivel egyéni és csoportos helyzetben is korának megfelelően teljesített, hangosan magabiztosan válaszolt a feltett kérdésekre.”
Grafomotoros fejlesztést javasoltak, amit ők el is végeztek heti 2 alkalommal még az iskolakezdés előtt.
Nevelési Tanácsadó, óvoda, avagy sok bába közt elvész a gyerek

A Nevelési Tanácsadó vizsgálata szerint iskolaérett
A következő lépcsőfok az iskolaérettségi vizsgálat volt, amikor is berendeltek a Nevelési Tanácsadóba, mert valami problémát észleltek. Végigcsináltuk a kivizsgálás sorozatot, majd közölte a tanácsadó hölgy, hogy nem is érti mit keresünk itt, semmi problémánk nincs. Hát ez nem nyugtatott meg, hogy egyszer van egyszer nincs. Elültették a bogarat a fülembe és szóba került, hogy a férjemnek is nehézségei voltak az iskolában, ezért utánaolvastam, hogy a tanulási zavarok főként apáról öröklődnek.
Kezdetek, az első diszlexiára utaló jelek az óvodában
Az első diszlexiára utaló jelek
Ami a terhességemet illeti veszélyeztetett volt, ami azt eredményezte, hogy rohamszüléssel jött a világra, azaz az 1. fájásoktól kezdve 1,5 óra alatt már kint is volt a nagyvilágban, még éppen beértünk a kórházba. A fejlődése nem volt zavartalan, mert rendellenes fejtartása miatt babaúszásra hordtuk, illetve hason kellett fektetni ellenkező irányban, ami elég rövid időn belül helyre is hozta. Ami lényeges, hogy sajnos elég korán bébikompba tettük, így kimaradt a kúszás-mászás, azaz egy nagyon fontos fejlődési szakasza. Ezt nagyon bánjuk, bárcsak tudtuk volna akkor…..