2. szemeszter, egy vizsga okozta betegség tükrében

Úgy gondoltam, tanulság lenne megosztanom a történetünket, hogyan betegíti meg egy stresszhelyzet, egy vizsga az ember testét és lelkét. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? A vizsgaszituáció Amint említettem egy negatív vizsgaszituációnak köszönhetően a lányomnak elment a hangja, csak suttogva, rekedten tudott beszélni. A tanár egy előre nem egyeztetett szóbelit kért a diákoktól, a gyakorlati … Olvass tovább


Minden jó, ha a vége jó év, a 11. tanév

A tavalyi tanév második feléről szeretnék most kicsit késve beszámolni, avagy hogyan végződött a 11. tanév. Amint közzétettem az okleveleket, abból lehetett sejteni, hogy nagyon jól.

 

A legnagyobb csalódás a matematika próba érettségi volt

Amire igazán nem számítottam, hiszen matematikából a legjobbak között van, hogy 2-re sikerült a matek próba érettségi. Miután kiderült, hogy osztály szinten okozott problémát, nem hagyhattam szó nélkül, főként mivel 4 egész jegynek számított. Még ma sem kommunikálta az iskola, hogy mi történt valójában, és az évfolyam 2 tanárnője, akik összeállították a feladatokat egymásra mutogattak. Mivel erről a felháborodásról szólt az összes többi tárgyat tanító órája is, kiszivárogtak olyan információk, hogy főként emelt szintű feladatok kerültek bele. Ezért sikerülhetett jobban azoknak a diákoknak, akik matematika fakultációra jártak.

Végül az lett a konklúzió, hogy akik 2-re vagy 1-re írták, azoknak kötelező volt újból próba érettségizni, a többieknek lehetőséget adtak, de a korábbi négy jegy akkor is marad. Amiből végül az lett, hogy a korábbit csak 1 jegynek írták be. Az újraírt matek próba érettségi végül 4 db 4-re sikeredett, amivel elestünk az év végi 5-től. Persze ezek heteken keresztül zajlottak, rengeteg stresszt és idegeskedést okozva, miközben készülni kellett vele párhuzamosan a magyar próba érettségire és az informatika érettségire is.

 

Magyar próba érettségi, a kellemes csalódás

Olyan későn kaptuk meg a tételcímeket, hogy Nekem kellett kidolgoznom, és extrán lerövidíteni a tételeket. Na és persze együtt tanultunk. Sokat segített a Zanza tv. De nehezítette a helyzetet, hogy párhuzamosan meg kellett felelni a napi követelményeknek is, hiszen az év végi jegyek már beszámítottak a továbbtanulásba.

Ráadásul kiderült, hogy a legutóbbi szakértőiéből kifelejtették a helyesírás méltányos elbírálását, ami csak megnehezítette a dolgunkat. Végül a magyar próba érettségi 4 db 4-re sikerült!  Kicsit dezsavűm volt, mert a központi felvételivel is így jártunk. Ott is a magyar sikerült jobban. Ez nagy erőt adott a későbbiek folytatásához. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Olvass tovább


A 11. év végre jól kezdődött

Bár a 11. év már javában zajlik, egy kis összefoglaló a kezdetekről.   Órarend Ettől féltem a legjobban, de végül kellemes csalódás ért. Nincs hétnél több órája, halleluja! Hétfőn lett volna 0. órája, de összevontak órákat, a szüneteket lerövidítve végül nem lett. Nagyon örültem, ráadásul kétszer van 5 órája is, amikor végre emberi időben ér … Olvass tovább


A tizedikes év, a lazítás éve lett volna

Kicsit késve, de elérkeztem a tizedikes év értékeléséhez: Az év eleji kirándulásról végül lemaradtunk egészségügyi okok miatt, de persze befizettük a teljes összeget, aminek nagy részét vissza is kaptuk pár hónapra rá. Az évet így kényszer-pihenővel kezdte, ami rá is fért, hiszen az augusztus nagy részét KRESZ tanulással töltöttük, amit elsőre sikerült is letenni. (De … Olvass tovább


Így végződött a 9. osztály

Diszmami

Az év vége sűrűre sikerült. Az utolsó hetekben vizsgák, témazárók, portfólió

  • Először is magyarból vizsgázniuk kellett az utolsó előtti héten, ami már nagyon megterhelő volt. Egész pontosan nem is értem miért van szükség 20 tétel megtanulásához, amennyiben csak a vizsgahelyzet gyakorlása a cél. Szerencsére a tételek közt voltak átfedések, ami azt jelenti, hogy több tételben is szerepelt ugyanaz a kérdés. Ezeket biztosra megtanultuk. Mivel nem az 5 volt a cél, ezért csak a könnyen érthető részekre koncentráltunk, a többit elhagytuk. Ez a kevesebb több elve meghozta számunkra a sikert, hiszen 4-re vizsgázott. Általában a vizsga jegyek 4 jegyet érnek, de a diszlexiások jegyeit nem súlyozhatják. (Ezt még az előző fejlesztő pedagógusunktól tudjuk).

Olvass tovább


AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás