Az utolsó szemeszter

Az utolsó szemeszter, vagyis így értünk el sikeresen az egyetemi tanulmányok végére, mely méltó lezárása egy hosszú és nehéz korszaknak.

Az utolsó szemeszter sokkal stresszesebbre sikerült, mint reméltük

A szemeszter azzal kezdődött, hogy a tárgyfelvételnél rájött, hogy az egyik tárgyát nem írták be az előző szemeszterben. Hiába tett sikeres vizsgát, ami nem is volt könnyű, újra fel kellett venni a tárgyat.
Az egyik beadandót teljesen megváltoztatták és későn írták ki, ezért ez necces volt. A másik gyakorlati beadandó sokkal nehezebb volt és technikai zűrök is közbejöttek, nem hittük el mi jöhet még.
Aztán mindkét beadandónál kitalálták, hogy egy rövid összegző videót készítsen róluk, ez volt a hab a tortán. Mivel nem mondták, hogy szóban kell, ezért a feliratozást választotta.Ehhez megfelelő szoftvereket kellett keresni és idő hiányában a legegyszerűbben a canvával sikerült.
És még ott volt 2 vizsga, az egyikre nagyon sokat kellett készülni, mivel egy éles, gyakorlati vizsga volt, de nagyjából tudta mire készüljön.
Szerencsére az előző szemeszterhez képest leegyszerűsítették és nem kellett külön elméleti és gyakorlati vizsgát is tenni, hanem egybe és rövidítve. Így azért sikerült.

A tanulmányi osztályon azt javasolták, hogy jelezzük a vizsgajegy elmaradt beírását a tanárnak. Szerencsére mindig készít a vizsgák eredményéről egy képernyőképet, amit dátummal, óra perccel is tudott igazolni. Ezt mellékelte a tanárnak, hátha jelent valamit.
És igen! A tanár elnézést kért és beírta a jegyet. Amit egyébként akkor is megtett volna, ha az előző szemeszter tárgybeírási időszaka után 15 napon belül jelzik felé. De mivel nem vettük észre, ezért ez elmaradt.

Ez azt jelentette, hogy még éppen karácsony előtt, a tavalyi évvel az én diszlexiás egyetemista lányom sikeresen befejezte a tanulmányait.

Napokig sokkba voltunk és nem akartuk elhinni, hogy vége. Mérhetetlen büszkeség fogott el, mivel semmilyen kedvezményt nem vett igénybe az egész egyetemi tanulmánya során!
Hazudnék, ha azt mondanám nem segítettem, hogy kompenzáljam a diszlexia adta hátrányait, már amennyire a képességeim engedték. Főként, miután belebetegedett egy vizsgába.
De a megmérettetés közvetlenül és az egész tanulmány oroszlánrésze a lányomé volt. Úgy motiváltam, ahogy csak tudtam, pedig időnként én is úgy éreztem ez lehetetlen küldetés, nem fog menni.
Egy dolgot megtanultam az utunk során, hogy nem szabad a teljes képet nézni, az összes követelményt egyben. Mindig csak lépésről lépésre haladni és a következő kihívásra, szemeszterre, tárgyra koncentrálni. Ha nem sikerül, újra és újra nekifutni.
A mintatervet pedig elengedni, hiszen mindenki a saját ütemébe tudja elsajátítani a tárgyakat. Nem beszélve egy diszlexiával megáldott tanulónak.

Egy utolsó nagy megmérettetés még hátra van, ami igazából 3 az egyben. Még szakmai gyakorlatot kell tennie. hogy a szakdolgozatát megírhassa és megvédje, a diplomát megszerezze.Ezért most ez a következő lépés a szakmai gyakorlat letétele.
Most sem a mintatantervet követtük, így jött ki a lépés. De cseppet se bánjuk, mert szerencsére van türelmi idő és lehetőség, hogy kérvényezze a szakdolgozatának elbírálását és megvédését .
Mivel egyébként ezeknek az utolsó szemeszterben kellett volna megtörténniük, de sem energia, sem idő nem volt rá. Ezért változott a forgatókönyv, mint ahogy az egyetem is egy folytonos újratervezés volt, ahogy az élet is.

Bár még nem ért el teljesen a célig, de ez akkor is egy hihetetlen lezárása rengeteg tanulásnak, megmérettetésnek

és egy fantasztikus diadal a diszlexia felett!

Még most sem hiszem el, iszonyatosan büszke vagyok.

S I K E R Ü L T 🙂

Köszönöm, hogy itt vagy! :

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.