Minden ember egyszeri és megismételhetetlen. Tehát más és más. Persze emberi mivoltunkban vannak hasonlóságok és eszerint bizonyos csoportokba soroljuk magunkat, másokat.
A másság tehát az átlagostól eltérő, de hát ki az átlagos?
Akinek meg van minden végtagja, jól működik minden szerve, érzékszerve, hormonjai és nem utolsó sorban az agya, a pszichéje? Netán átlagos családban nevelkedik édesapa, édesanya, édestestvérek társaságában hiánytalanul, negatív környezeti tényezők nélkül? Hát most elég erősen elgondolkodtam, hogy ismerek-e ilyen embert, családot? Te?
Ha igen, kik is vannak többen? Na és ki az, aki ma átlagos szeretne lenni? Hiszen a mai kor kihívásaihoz ennél jóval több kell.
Átlagon aluli és felüli képességek, miért is van szükség rájuk?
Ha egy szervünk, képességünk nem jól, vagy egyáltalán nem működik felerősödik egy másik, ami sokkal jobban működik, ezzel egy átlagon felüli képesség keletkezik. Erről teljesen megfeledkezünk.
Így van ez pl. a látássérültekkel, akikből sok híres énekes, zenész válik, vagy a tanulási zavarral küzdők közül elismert tudós, színész, író kerül ki. De sajnos az emberek többsége (vagy inkább kisebbsége?) csak a negatívumot, a hiányzó képességet látja és sajnálja, vagy lesajnálja társait. Pedig nem kellene, hiszen nem elvesznek Ők, hanem hozzátesznek a társadalmunkhoz.
Nem utolsó sorban, pedig minden ember azért született a világra, mert rendeltetése van.
A világ, amilyen lehetne …
Az Én lelkemben egy olyan világ lakozik, mely szerint a környezetet már eleve úgy alakítanák ki, hogy mindenki számára megfeleljen, élhető legyen.
-
A tanítást is mindenki számára megfelelő módszerrel tanítanák. Hogy mire gondolok pontosan? Például a Meixner módszerrel nemcsak a diszlexiások, hanem minden gyermek meg tud tanulni olvasni. A sok alternatív gyermekközpontú módszerről nem is beszélve. Miért ne lehetne mindenkinek jó?
-
Minden tananyagot elérhetővé tenném elektronikusan, hangfelolvasó programmal ellátva az iskolákban. Ez ma már nem pénz kérdése, hiszen a papír alapú könyvek előállítása sok esetben drágább és kevésbé tartós, mint egy kompatibilis elektronikus rendszer létrehozása és fenntartása.
-
A gyermekek tanulópároknak lennének beosztva, akik segítenek az azt igénylő társuknak a közlekedésben, tanulásban, kommunikációban, vagy amiben jobbak, természetesen ezt kölcsönösen, a képességeiknek megfelelően. Ezek a módszerek elsimítanák a gyermekek közti különbségeket és megtanítanák az együttműködés fontosságát, a barátság lényegét, amely természetessé válna. Ezzel valóban létrehoznánk az integrációt, vagy inkább az esélyegyenlőséget.
-
Fontos lenne a tájékoztatás, mert ebben van a legnagyobb elmaradás nemcsak a gyerekek, de a szülők és pedagógusok részéről is. Például osztályfőnöki órát felhasználva elmondhatnák a gyermekeknek, hogy: „Mi mind különbözőek vagyunk és most megtanuljuk megérteni és segíteni egymást.” Ezekhez segítő, magyarázó diákat, videókat mutatnának be az osztályfőnökök.
-
Ha gyermekeink a segítő, elfogadó és pozitív képességeket kiemelő hozzáállást megtanulhatnák már óvodai és iskolai környezetben – ezzel azonosulnának a szüleik is – mindannyiunk számára ez egy sokkal jobb hely lehetne.
-
Egy hely, ahol majdani felnőttek közösen érnének el eredményeket, ahelyett, hogy versenyhelyzetet teremtve, egymást taposó, önző társadalmat hoznának létre.
Persze ez csak álom, de hát álmodni csak szabad?
Sajnos amíg ez az érdek, nem közös érdekünk semmi nem változik. Maradnak a magányos és esetleg kisebb csoportokba tömörült elkeseredetten harcoló szülők, hogy segítsék és bebizonyítsák gyermekük ugyanolyan értékes és szerethető, mint bárki „más”.
A fenti videóban szereplő nagyszerű gyermekek az ígéret arra, hogy ez az álom akár valóssággá is válhat.
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.
Nézz be máskor is, legyen szép napod!