9. osztály, az önállósulás éve

DiszmamiEz a félév is eltelt. Vegyes érzésekkel indult számomra ez a félév, hiszen újból szinte minden tantárgyat kellett tanulni, megterhelő óraszámban, plusz még a szakmai tárgyaktól is tartottam. Minden várakozásomat felülmúlta ez a félév, és mondhatom hogy rám már alig volt szükség.

Igazából már csak háttérinfókat, segédleteket szolgáltatok a tanuláshoz és mindent önállóan old meg. Lehet, hogy néha elpityergi magát és dühös, ha nem megy elsőre, de nem kér a segítségből. Azt hittem, hogy ennyi év után ez majd rosszul fog kicsit esni, de nem. Örömöt érzek, hogy ilyen elszántan egyedül szeretne boldogulni és már látom, hogy tud is.

 

Végre már nem a tanulásról szól minden

Most végre eljutottunk oda, hogy az együtt töltött idő már rendes Anya-Lánya programokkal teljen és ne tanulással. Még épp időben, mielőtt még kiröppenne a családi fészekből. Diszlexiás szülőként mondhatom van mit bepótolnunk!

 

Igazi meglepetés a szakmai tárgyak

Mint írtam egészségügyi okokból már átkértük „informatikai adminisztrátor” szakra, amitől azért kicsit féltem, hogy mi lesz, ha nem megy. A programozás tanára azzal nyitott az év elején, hogy neki van egy „zseni” diszlexiás barátja (programozó), ezért sajnos a diszlexiát nem fogadja el kifogásnak. Egy kicsit megszeppentünk ettől a kijelentéstől, de végül jól sült el. 5 szakmai tantárgyból egy nem megy igazán, az a szakmai angol természetesen, de a többi 4-5. Sőt volt amiből négyesre állt, de azt mondta a tanára, hogy mivel a tudása több, na és a szorgalma miatt 5-re zárja félévkor. Ilyen is van, ez teljesen ledöbbentett.

 

Persze nem minden ment ennyire simán

Az év elején töriből becsúszott egy 1, mert hát ilyen is van. Mindannyian emberből vagyunk és nem tudunk mindig egyformán üzemelni. Ez nem is lett volna olyan nagy baj, de hosszan betegeskedett a tanárnéni, a helyettesítők pedig nem adhattak jegyet. Így egészen januárig nem volt lehetősége a javításra, ami elég idegörlő mutatvány volt. Végül sikerült kijavítani.

Nem szoktam a rossz jegyért leszidni, nálunk nem szokás ezzel még plusz terhelni a kis lelkét. Csak annyit mondok ilyenkor, hogy tudod, hogy ezt ki kell javítanod. És tudja!

Van egy barátnője, akit a szülei internet-megvonással büntetnek, de úgy látom nem igazán érik el a kívánt hatást. Egyik nap azt mondta, hogy ma cserélhetnénk Anyát. Ez természetesen jól esett , majd el is facsarodott a szívem érte. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem szereti az Anyukája, csak a módszerei nem jól működnek.

 

 

 

Nézz be máskor is, legyen szép napod!

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.


Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás