Így végződött a 9. osztály

 

A 9. év vége sűrűre sikerült. Az utolsó hetekben vizsgák, témazárók, portfólió

  • Először is magyarból vizsgázniuk kellett az utolsó előtti héten, ami már nagyon megterhelő volt. Egész pontosan nem is értem miért van szükség 20 tétel megtanulásához, amennyiben csak a vizsgahelyzet gyakorlása a cél.
  • Szerencsére a tételek közt voltak átfedések, ami azt jelenti, hogy több tételben is szerepelt ugyanaz a kérdés. Ezeket biztosra megtanultuk. Mivel nem az 5 volt a cél, ezért csak a könnyen érthető részekre koncentráltunk, a többit elhagytuk. Ez a kevesebb több elve meghozta számunkra a sikert, hiszen 4-re vizsgázott.
  • Általában a vizsga jegyek 4 jegyet érnek, de a diszlexiások jegyeit nem súlyozhatják. (Ezt még az előző fejlesztő pedagógusunktól tudjuk).

  • A 2. vizsga az ECDL adatbázis kezelés modulja volt, ami az egyik legnehezebb, ezen senki nem ment át. Mint kiderült a hozzáértő tanár elment és nem tudták időben pótolni. Így az utolsó előtti napon még egy ismétlő vizsgát kellett tenniük. Ennek eredményét még most se tudjuk.
  • Természetesen témazárók és Biblia-portfólió is jutott az utolsó hetekre, már hányingere volt a kimerültségtől. Rettenetesen sajnáltam, alig tudtam a lelket tartani benne.

 

A bizonyítvány

  • Mivel ebben a tanévben már nem igazán kellett segítenem, kicsit izgultam milyen lesz a bizi, de mondhatom a 4,2 eredménnyel nagyon-nagyon meg vagyok elégedve.
  • A szakmai tárgyak 4-5-re sikerültek, a Tanárai szerint ez a jó irány neki. A japán továbbra is 5, lassan halad az alapfokú nyelvvizsga felé. Egy-két 3 is sikerült, pl. tesiből mivel félig fel volt mentve a térde miatt. A természetismeret, amit most hoztak be elég kaotikus volt, könyvek nélkül és több tanárral. A történelem tanára pedig sajnos nem akart a tankönyvből tanítani, csak is jegyzetekből, amit bár megígérte mégsem küldte át email-en. Talán az az oka, hogy túl sokat hiányzott és utol se lehetett érni.
  • Pár bosszúságot leszámítva az év pozitívan alakult és alig vártuk a megérdemelt pihenést.

 

Tervek a nyárra

A szigorú 2 hét pihenés után el kezdtük tervezni a nyarat. Sajnos mivel már vannak kötelezettségek, ezért nem lehet csak pihenni.

  • A szakmai gyakorlatot hozzácsapták a jövő évhez, ezért 2×140 órát kell majd teljesíteni, ami azt jelenti, hogy ezen a nyáron jó lenne letudni a közösségi szolgálat fennmaradó részét.
  • 17. szülinapjára kapta a jogosítvány megszerzéséhez a jogosultságot, aminek az elméleti részét a nyári szünidőre terveztük, mert máskor nincs idő és energia rá. Erről, majd részletesen beszámolok, mivel az e-learninget, azaz az online tanulást választottuk, amit a héten el is kezdtünk.
  • Meglepetésemre és örömömre jógázni szeretett volna, amit  már gyakorolunk is. Ennek hatásáról is beszámolok hamarosan itt.

 

Nézz be máskor is, legyen szép napod!

A Blog 5. születésnapja alkalmából elindítottam a Patreon (támogatói) oldalamat , ahol lehetőséged van támogatni a munkámat egy jelképes összeggel, amennyiben hasznosnak találod és lehetőséged van rá.

Köszönöm, hogy itt vagy! 🙂

A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.


Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

AZ UNIÓS TÖRVÉNYEK ÉRTELMÉBEN KÉREM, ENGEDÉLYEZZE A SÜTIK HASZNÁLATÁT VAGY, ZÁRJA BE AZ OLDALT. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás