Ez a Pál utcai fiúk olvasónapló 3-4. fejezete rövid tartalommal, helyszínnel, szereplőkkel, melyben kérdések és válaszok is találhatóak. A mi saját kidolgozott olvasónaplónkat osztom meg veled, amit az olvasónapló egyszerűen bejegyzés alapján készítettünk, remélem a segítségedre lesz.
A könnyebb keresést fejezetenként az alábbi linkekre (szavakra) kattintás segíti. Az oldalakon belül pedig a CTRL + F billentyűk együttes lenyomásával tudsz szavakra keresni. Itt egyelőre az 3-4. fejezetet találod, da hamarosan érkezik a többi is!
9. fejezet
10. fejezet
3. FEJEZET
1. Főbb helyszínek
A Füvészkert ( a Vörösingesek tábora)
2. Főbb szereplők
- Boka,
- Csónakos,
- Nemecsek,
- Geréb,
- A Vörösingesek csapata
3. Időpont
1889 március 1 nappal az 1. fejezet után
4. Eseményvázlat
- Boka kitalál egy tervet, hogy bebizonyítsák, hogy ők is bátrak, mint a vörösingesek.
- Elhatározzák, hogy elmennek a Füvészkertbe, és ott hagynak egy üzenetet.
- Az üzenetre azt írják: „Itt voltak a Pál utcai fiúk”.
- Boka magával viszi Csónakost és Nemecseket a küldetésre.
- Nemecsek nagyon örül, mert közlegényként is részt vehet benne.
- Késő délután elindulnak, és sötétben érnek a Füvészkerthez.
- Bemásznak a kerítésen, és óvatosan haladnak a bokrok között.
- A várromnál Csónakos felmászik egy fára, és meglátja az őröket a hídnál.
- Rájönnek, hogy a hídon nem tudnak átmenni a szigetre.
- Közben elbújnak az éjjeliőr elől, és a várromban fegyvereket találnak.
- Kiderül, hogy a vörösingesek nyolcan vannak.
- Ezután a tóhoz mennek, és egy csónakkal áteveznek a szigetre.
- Nemecsek közben beleesik a vízbe, és teljesen elázik.
- Csónakos a csónaknál marad, Boka és Nemecsek pedig továbbmennek.
- Meglátják a vörösingeseket, és észreveszik, hogy Geréb is köztük van.
- Kiderül, hogy Geréb elárulta őket, és segít az ellenségnek.
- Boka és Nemecsek nagyon elszomorodnak, de gyorsan otthagyják az üzenete
- A vörösingesek észreveszik őket, és üldözni kezdik őket.
- A fiúk elmenekülnek, és az üvegházban bújnak el.
Végül sikerül megszökniük, de Boka és Nemecsek szomorúak Geréb árulása miatt.
5. Kérdések
1) A FÜVÉSZKERT
a) Mi a füvészkert? Nézz utána szótárban, lexikonban! Írd le azt is, hogyan nevezzük idegen szóval!
A füvészkert egy olyan kert, ahol sokféle növényt gyűjtenek és nevelnek. Tanulásra és kutatásra használják. Idegen szóval botanikus kertnek hívjuk.
b) A fejezet alapján mutasd be 7-8 mondatban saját szavaiddal, rövid leírás keretében a füvészkertet!
A füvészkert egy nagy, zárt kert volt, tele fákkal és bokrokkal. Volt benne egy kis tó is, közepén egy szigettel. A szigethez egy híd vezetett, ahol őrök álltak. A kertben volt egy domb és egy várrom is. Sok helyen sűrű növények nőttek, ezért könnyű volt elbújni. Volt egy üvegház is, ahol különleges növényeket tartottak. Este nagyon sötét és ijesztő volt a kert. A fiúk titokban másztak be, és nagyon izgalmas kalandjuk volt ott.
2) A FELDERÍTŐK
a) Kik vállalkoznak a füvészkert felderítésére?
Boka, Nemecsek és Csónakos vállalkoznak a felderítésre.
b) Miért este mennek a fiúk a füvészkertbe? Miért furcsa ez nekik?
- Azért mennek este, mert akkor vannak ott a vörösingesek, és titokban akarnak bemenni.
- Ez furcsa nekik, mert ők ilyenkor általában otthon szoktak lenni, nem az utcán.
c) Bizonyítsd be Boka bölcsességét! Gyűjtsd össze, hogy a felderítő kaland során milyen ötletekkel bizonyítja alkalmasságát a vezetői rangra!
Boka sok jó ötletet ad:
- Nem ír sértő dolgot a papírra, csak azt, hogy ott jártak
- Megtervezi, hogyan jussanak be a kertbe (hátul, a falon)
- Figyel az őrökre és a veszélyre
- A csónakot nem a hídnál használják, hanem messzebb
- Kitalálja, hogyan meneküljenek, ha baj van
- Nem engedi, hogy ellopják a fegyvereket, mert az nem lenne tisztességes
Ezért jó vezető.
d) Hányszor került vízbe Nemecsek a fejezetben? Miért? Hogyan? (Idézheted a regényből azokat a sorokat, amelyek erről szólnak.)
Kétszer kerül vízbe:
- Amikor beszáll a csónakba, belecsúszik a vízbe:
„…egy szót se szólt, és belepottyant a vízbe.”
- Az üvegházban elbújik a medencében:
„Nemecseket… beleküldték az aranyhalas medencébe.”
3) A VÖRÖSINGESEK
a) Hányan voltak összesen a vörösingesek? Akiket megismerünk közülük név szerint is, azoknak a nevét írd ki a füzet elejébe!
Nyolcan vannak.
Név szerint a füzetbe:
- Áts Feri
- a két Pásztor
- Szebenics
b) Miért akarják elfoglalni a vörösingesek a Pál utcaiak grundját? / (Idézheted a regényből azokat a sorokat, amelyek erről szólnak.)
- Azért, mert játszani akarnak, és kell nekik hely.
- „Nekünk labdaterület kell, és punktum!”
c) Mikor akarja Áts Feri elfoglalni a grundot? Milyen tulajdonságra utal ez?
- Akkor, amikor a Pál utcaiak ott vannak, és tudnak védekezni.
- Ez azt mutatja, hogy becsületes és bátor.
d) Ki az a fiú, aki tudtán kívül többször is megmenti a három Pál utcait? Milyen tulajdonsága miatt menti meg őket? (Idézheted a regényből azokat a sorokat, amelyek erről szólnak.)
Szebenics.
- Azért, mert figyelmetlen és butácska, ezért rossz irányba vezeti a többieket.
- „Láttam, amint keresztülugrottak a kerítésen!”
4) AZ ÁRULÓ
a) Milyen tulajdonsága miatt lett Geréb áruló?
Azért, mert féltékeny volt Bokára, és fontos akart lenni.
b) A Pál utcaiak közül kik szereznek tudomást az árulásáról? Milyen érzéseket vált ki ez a felfedezés bennük?
- Boka és Nemecsek tudják meg.
- Nagyon szomorúak és csalódottak lesznek.
- Nemecsek még sírni is kezd, mert nagyon fáj neki az árulás.
4. FEJEZET
1. Főbb helyszínek
Az iskolai osztályterem, a grund
2. Főbb szereplők
- Weisz,
- Richter,
- Csele,
- Kolnay,
- Barabás,
- Leszik,
- Nemecsek,
- Rácz Tanár úr,
- Boka,
- Geréb,
- Janó, a tót
3. Időpont
1889 március, 1 nappal az I. fejezet után
4. Eseményvázlat
- A történet megint az osztályteremben játszódik, amikor kicsengetnek délután egykor.
- A fiúk titokban megbeszélik kézjelekkel, hogy kettőkor találkoznak a grundon.
- Mindenki izgatott, mert tudni akarják, mi történt a Füvészkertben.
- Ekkor Rácz tanár úr neveket olvas fel, és néhány fiút bent tart.
- Ők bemennek a tanáriba, mert a tanár kérdezni akar tőlük valamit.
- Kiderül, hogy a fiúk alapítottak egy titkos egyesületet, a gitt-egyletet.
- Lassan mindent elmondanak róla, mert nem mernek hazudni.
- Az egyletben gittet gyűjtöttek az ablakokból, és még tisztségek is voltak.
- Saját zászlójuk is volt, amire egy feliratot írtak.
- A tanár úr mérges lesz, és feloszlatja az egyletet.
- Elveszi a gittet, és megtiltja, hogy újra csináljanak ilyet.
- Kint a folyosón elmesélik Bokának, mi történt, ő pedig megkönnyebbül.
- Nemecsek elmondja, hogy azért még szerzett egy kis gittet titokban.
- A fiúk örülnek, mert így mégis lehet gyűlést tartani a grundon.
- A grundon Nemecsek észreveszi, hogy Geréb lopakodik Janó kunyhója felé.
- Követi, és meghallja, hogy Geréb meg akarja vesztegetni Janót.
- Geréb azt akarja, hogy segítsen elfoglalni a grundot.
- Nemecsek visszaszalad, hogy elmondja Bokának, de közben a többiek félreértik.
- A gittegyletből kizárják Nemecseket, mert azt hiszik, gyáva.
- Nemecsek végül találkozik Bokával, és elmondja az igazat, de Geréb addigra elmenekül.
5. Kérdések
1.Sorold fel a gittegylet tisztségeit!
elnök, pénztáros, titkár, pecsétőr, jegyző
2. Írd le az egylet működéséhez szükséges egyéb feltételeket!
tagdíj, pecsét, zászló, alapszabályok, egyleti gitt
3.Melyik évben játszódik a történet?
1889
4. Milyen eseménynek lesz szem- és fültanúja ismét Nemecsek?
Geréb elárulja a Pál utcaiakat, és megbeszéli a tóttal, hogy kikergeti őket a grundról.
5.Mi az ellentmondás a valóság és a gittegyletiek félelme között: „nemecsek ernő áruló!!!”?
Valójában Nemecsek nem áruló, hanem a grundot próbálja megvédeni, mégis árulónak hiszik, mert elrohan Bokához segítséget kérni.
6.Kerültél már te is hasonló helyzetbe? Ha igen, írd le röviden az eseményt!
Szerencsére nem.
7. Öntsd szavakba, mit takart Geréb nevetése! (Geréb nevében fogalmazz)
Nevetségessé akartam tenni a Pál utcaiakat, meg akartam mutatni, hogy nem érdemlik meg a grundot, és gyengék.
5-6. FEJEZET KÖVETKEZIK HAMAROSAN!
Nézz be máskor is, legyen szép napod!
Köszönöm, hogy itt vagy! 🙂
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.
3 Responses