Ez a Pál utcai fiúk olvasónapló 5-6. fejezete rövid tartalommal, helyszínnel, szereplőkkel, melyben kérdések és válaszok is találhatóak. A mi saját kidolgozott olvasónaplónkat osztom meg veled, amit az olvasónapló egyszerűen bejegyzés alapján készítettünk, remélem a segítségedre lesz.
A könnyebb keresést fejezetenként az alábbi linkekre (szavakra) kattintás segíti. Az oldalakon belül pedig a CTRL + F billentyűk együttes lenyomásával tudsz szavakra keresni. Itt egyelőre az 5-6 fejezetet találod, da hamarosan érkezik a 7-8. fejezet is!
9. fejezet
10. fejezet
5. FEJEZET
1. Főbb helyszínek
A Füvészkert ( a Vörösingesek tábora)
2. Főbb szereplők
- Áts Feri,
- Geréb,
- Nemecsek
- Pásztor testvérek
3. Időpont
1889 március, 2 nappal az 1. fejezet után, csütörtökön
4. Eseményvázlat
- A történet a Füvészkertben kezdődik, ahol a vörösingesek gyűlést tartanak.
- Ott van Geréb is, aki elárulta a Pál utcai fiúkat.
- Szebenics jelenti, hogy eltűnt a Pál utcaiak zászlója a fegyvertárból.
- A nyomokból látják, hogy egy kis lábú fiú vitte el.
- Áts Feri rájön, hogy valaki a Pál utcaiak közül járt ott.
- A vörösingesek a háborúról beszélnek, mert el akarják foglalni a grundot.
- Geréb elmondja, hogy megvesztegette Janót, hogy segítsen nekik.
- Áts Feri nagyon mérges lesz, mert ő nem akar csalással győzni.
- Azt mondja, hogy ők becsületesen, harccal akarják megszerezni a grundot.
- Geréb fél, hogy egyedül marad, ezért csatlakozik a vörösingesekhez.
- Megesküszik, és hadnagy lesz a csapatban.
- Geréb azt mondja, hogy a Pál utcai fiúk gyávák.
- Ekkor Nemecsek megszólal egy fáról, és lemászik közéjük a zászlóval.
- Nagyon bátor, mert egyedül áll szembe velük.
- Áts Feri felajánlja neki, hogy csatlakozzon hozzájuk, de Nemecsek nemet mond.
- A vörösingesek elveszik tőle a zászlót, és beledobják a tóba.
- Nemecsek megint elázik, de nem sír és nagyon büszkén viselkedik.
- Megmondja, hogy majd meglátják, ha egyenlő erővel harcolnak.
- Ezután méltósággal elmegy, és Áts Feri még tiszteleg is neki.
- Végül Áts Feri megbünteti a Pásztor testvéreket, és őket is a vízbe küldi.
5. kérdések
1. Mi jellemzi a vörösingesek játékszabályait?
A vörösingeseknél szigorú szabályok vannak. Csak akkor gyújthatják meg a lámpát, ha a vezér megérkezik. Fegyveresen tisztelegnek Áts Ferinek. Engedelmeskednek a vezér parancsainak. Nem szeretik az alattomos dolgokat, hanem nyílt harcot akarnak. Aki hibázik, azt megbüntetik.
2. Hogyan viselkedik Geréb, Áts Feri és Nemecsek ebben a fejezetben?
Geréb:
Geréb áruló módon viselkedik. Meg akarja vesztegetni a tótot, hogy harc nélkül szerezzék meg a grundot. Dicsekszik azzal, hogy a Pál utcai fiúk félnek tőle. Kineveti Nemecseket. A végén megszégyenül és lehajtja a fejét.
Nemecsek:
Nemecsek nagyon bátor. Egyedül bemegy az ellenség közé. Visszalopja a zászlót. Bevallja, hogy ő volt ott. Nem fél, még akkor sem, amikor vízbe dobják. Nem árulja el a társait. Büszkén kiáll az igazáért.
Áts Feri:
Áts Feri igazságos és erős vezető. Elutasítja a csalást és a megvesztegetést. Elismeri Nemecsek bátorságát. Megvédi attól, hogy megverjék. Megbünteti a Pásztorokat, mert igazságtalanok voltak.
3. Mi a jelentősége annak, hogy Áts Feri szájából hangzik el ez a mondat:
„Bátor fiú vagy, Nemecsek, vagy ahogy hívnak.”?
Az a jelentősége, hogy még az ellenség vezére is elismeri Nemecsek bátorságát. Ez megmutatja, hogy Nemecsek valóban hősies volt, és mindenki tiszteli ezért.
4. Keresd ki a fejezetből, és írd le azt a mondatot, amelyben Nemecsek megdicsőül, Geréb pedig megalázó helyzetbe kerül!
„Bátran, büszkén, tiszta szívvel nézett a Geréb szemébe, s Geréb ezt a nézést úgy érezte, mintha valami súly szállott volna a lelkére.”
5. Kezdd el és fejezd be a következő mondatokat!
- Nemecsek büszke, mert bátran kiáll az igazáért.
- Nemecsek alázatos, mert csendben tűri a megaláztatást.
- Áts Feri igazságos, mert megbünteti a Pásztorokat.
- Geréb meggondolatlan, mert elárulja a társait és rossz döntést hoz.
- Geréb kárörvendő, mert kineveti Nemecseket, amikor a vízben van.
6. FEJEZET
1. Főbb helyszínek
A grund
2. Főbb szereplők
- A Pál utcai fiúk csapata,
- az áruló Geréb,
- Geréb Apja
3. Időpont
1889 március, 2 nappal az 1. fejezet után, csütörtökön
4. Eseményvázlat
- A történet a grundon játszódik, ahol a fiúk egy kiáltványt találnak a kerítésen.
- A kiáltvány arról szól, hogy nagy veszély fenyegeti őket, mert a vörösingesek támadni fognak.
- A fiúk még nem tudják, hogy Geréb áruló lett.
- Azt sem tudják, hogy Nemecsek kémkedett az ellenségnél.
- Közben a gittegyletben vita alakul ki, mert kiszáradt a gitt.
- Barabás összeveszik Kolnay-val, és gyűlést akar tartani.
- Végül megegyeznek, hogy előbb a grund ügyével foglalkoznak.
- Megérkezik Boka, és beszédet tart a fiúknak.
- Elmondja, hogy a vörösingesek hamarosan támadni fognak.
- Ezért kihirdeti az „ostromállapotot”.
- Azt is mondja, hogy mindenki béküljön ki egymással, ha haragban vannak.
- Ezután megmutatja a haditervet, és elmagyarázza, ki mit fog csinálni.
- Nemecseket választja hadsegédnek, amin sokan meglepődnek.
- A többiek gyávának tartják, mert félreértették a viselkedését.
- Nemecsek közben nagyon beteg, köhög és lázas.
- Egyszer csak kopognak a kapun, és Geréb jön vissza bocsánatot kérni.
- Boka nem engedi vissza, mert haragszik rá az árulás miatt.
- Később Geréb apja jön oda, és megkérdezi, hogy a fia tényleg áruló-e.
- Nemecsek, bár tudja az igazat, azt mondja, hogy nem áruló.
- Ezután Nemecsek nagyon szomorú és sír, mert igazságtalanul bántak vele.
5. kérdések
1. Miért kapott hadsegédi tisztet Nemecsek Bokától?
Nemecsek azért kapott hadsegédi tisztet, mert Boka megbízott benne, és fontos feladatokat akart rábízni.
Feladatai:
- üzenetek továbbítása
- parancsok közvetítése
- Boka képviselete mások felé
2. Miért volt fontos Geréb számára, hogy a Pál utcaiak visszavegyék maguk közé? Sorolj fel néhány indokot!
- nem akart egyedül maradni
- megbánta tettét
- jóvá akarta tenni a hibáját
- visszahozta a zászlót
- újra a barátai közé akart tartozni
- szégyellte magát
3. Milyen tulajdonságok teszik alkalmassá Bokát, hogy a Pál utcaiak vezére legyen?
- bátor
- határozott
- igazságos
- felelősségteljes
- jól szervez
- komolyan veszi a feladatát
- nehéz helyzetben is döntésképes
4. „Végre aztán, mikor ráparancsoltam, annyit bevallott, hogy árulással gyanúsítjátok.” – „Nem kérem. Nem áruló.”
Kinek a szájából hangzanak el ezek a mondatok?
- „…árulással gyanúsítjátok.” → Geréb apja
- „Nem kérem. Nem áruló.” → Nemecsek
5. Egyik állítás sem fedi a valóságot, mégis mi a különbség közöttük?
- az első mondat csak gyanúsításról beszél
- nem mondja ki az igazságot
- a második mondat nem igaz
- Nemecsek megvédi Gerébet, ezért tagad
Különbség:
- az egyik nem mond ki mindent, a másik nem az igazat mondja
7-8. FEJEZET KÖVETKEZIK HAMAROSAN!
Nézz be máskor is, legyen szép napod!
Köszönöm, hogy itt vagy! 🙂
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.
3 Responses