Ez a Pál utcai fiúk olvasónapló 7-8. fejezete rövid tartalommal, helyszínnel, szereplőkkel, melyben kérdések és válaszok is találhatóak. A mi saját kidolgozott olvasónaplónkat osztom meg veled, amit az olvasónapló egyszerűen bejegyzés alapján készítettünk, remélem a segítségedre lesz.
A könnyebb keresést fejezetenként az alábbi linkekre (szavakra) kattintás segíti. Az oldalakon belül pedig a CTRL + F billentyűk együttes lenyomásával tudsz szavakra keresni. Itt egyelőre az 7-8 fejezetet találod, da hamarosan érkezik a 9-10. fejezet is!
9. fejezet
10. fejezet
7. FEJEZET
1. Főbb helyszínek
A grund
2. Főbb szereplők
- A Pál utcai fiúk csapata,
- Geréb,
- Mari – a cselédlány
3. Időpont
1889 március, 1 nappal az előző fejezet után
4. Eseményvázlat
- A történet az iskolában kezdődik, latin órán.
- A fiúk alig figyelnek, mert a délutáni csata izgatja őket.
- A tanár ki akarja hívni Nemecseket, de ő nincs ott, mert beteg.
- A fiúk tudják, hogy Nemecsek a grund miatt fázott meg.
- Senki nem árulja el az igazat, mert tisztelik őt.
- Még a gittegylet is gondolkodik rajta, hogy jóvátegye, amit vele tett.
- Iskola után mindenki a grundra siet.
- Boka azt mondja, hogy most már tábornok lesz, mert háború lesz.
- Hadgyakorlatot akarnak tartani.
- Ekkor egy lány levelet hoz Gerébtől.
- Boka felolvassa a levelet a fiúknak.
- Geréb bocsánatot kér, és vissza akar térni a csapatba.
- Azt is elmondja, hogy a vörösingesek elhalasztották a támadást.
- A fiúk megszavazzák, hogy visszavegyék Gerébet.
- Geréb visszatér, és újra a csapat tagja lesz.
- Nem sokkal később vörösinges követek jönnek fehér zászlóval.
- Elmondják, hogy másnap lesz a csata, és átadják a hadüzenetet.
- Megbeszélik a harc szabályait is, hogy mi megengedett.
- A követek ezután meglátogatják a beteg Nemecseket.
- Bocsánatot kérnek tőle, és jobbulást kívánnak, majd elmennek.
5. kérdések
1. Keress a fejezetben olyan részeket, amelyek a csata előtti izgalmat érzékeltetik! Írj le néhányat közülük!
- Másnap délelőtt a latinórán oly nagy volt az izgalom az egész osztályban…”
- „A fiúk mozgolódtak a padokban, elbámultak, nem nagyon figyeltek…”
- „…mondhatnám: az egész iskola.”
- „A nagy hadikészülődéseknek hamar hírük ment…”
- „Oly nagy volt az érdeklődés…”
- „…pontban két órakor már a grundon kellett lenniök.”
2. Nemecsek megbetegedése milyen érzelmeket váltott ki a fiúkból? Idézd a könyv szavait!
- „De a Pál utcaiak összenéztek.”
- „Minden arcról le lehetett olvasni, hogy ez a Nemecsek valami szép dologban hűlt meg.”
- „…a hazáért hűlt meg szegény Nemecsek…”
→ Ez tiszteletet, együttérzést és megbecsülést mutat.
3. Te hogyan döntöttél volna Geréb levelének elolvasása után? Indokold meg döntésedet!
Én is visszavettem volna Gerébet, mert:
- „Boka… úgy érezte, hogy Geréb nem hazudik…”
- „…annyira megjavult, hogy érdemes visszavenni.”
- Geréb megbánta tettét, segíteni próbált, és bizonyította hűségét.
4. Sorold fel, mik voltak azok a harci feltételek, amelyekben Boka és a vörösingesek követei megegyeztek!
- „…háromféle harcolási mód legyen: homokbombák, szabályszerű birkózás és lándzsavívás.”
- „Akinek mind a két válla érinti a földet, az le van győzve…”
- „…a lándzsával pedig sem verekedni, sem szúrni nem szabad. Vívni kell.”
- „És kettő egy ellen nem támadhat.”
- „…de csapatok csapatok ellen támadhatnak.”
5. Hogyan változott meg a Pásztorok viselkedése ebben a fejezetben a fentiekhez képest?
Korábban:
- „komoran és szúrósan néztek”
- „…soha senki nem látta őket nevetni”
- „…lehetett félni”
Ebben a fejezetben:
- udvariasak és szabálytisztelők („követségbe jöttünk”)
- becsületesen hadat üzennek (nem támadnak váratlanul)
- tisztelik Nemecseket („…olyan bátran viselkedett… hogy… becsüljük”)
- meglátogatják betegen
- bocsánatot kérnek („Nekem pedig bocsáss meg.”)
→ Tehát emberségesebbek és tiszteletteljesebbek lettek.
6. Mit jelent ez a szó: fez?
A „fez” egy fejfedő. A szövegben így szerepel: „neki piros fez volt a fején”, tehát egy piros színű, henger alakú sapka, amit a törökmézes ember viselt.
8. FEJEZET
1. Főbb helyszínek
A grund
2. Főbb szereplő
- A Pál utcai fiúk csapata,
- a vörösingesek csapata
3. Időpont
1889 március, 1 nappal az előző fejezet után
4. Eseményvázlat
- Eljön a csata napja, és a Pál utcai fiúk már korán összegyűlnek a grundon.
- Boka még az utolsó pillanatban változtat a terven, árkokat ásnak az erődök elé.
- A zászló nincs a helyén, mert sokszor gazdát cserélt korábban.
- Boka azért visszaküldte a zászlót az ellenségnek, hogy tisztességesen szerezzék vissza.
- Hamarosan jelentik, hogy közelednek a vörösingesek.
- Két irányból jönnek: az egyik csapat Áts Ferivel, a másik a Pásztorokkal.
- Először csak a Pásztorék támadnak, a másik csapat vár.
- Boka rájön, hogy ez egy csapda, és gyorsan átlátja a helyzetet.
- A Pál utcaiak legyőzik a Pásztor csapatát, és bezárják őket egy kunyhóba.
- Ezután Áts Feri is támadást indít a másik oldalról.
- A harc nagyon heves lesz, és eleinte a vörösingesek erősebbek.
- Később a Pál utcaiak kerülnek fölénybe, mert többen vannak.
- Áts Feri megpróbálja kiszabadítani a társait a kunyhóból.
- Ekkor hirtelen megjelenik a beteg Nemecsek.
- Bár nagyon gyenge, mégis nekimegy Áts Ferinek, és legyőzi őt.
- Ezután Nemecsek összeesik és elájul.
- A vörösingesek megijednek, mert a vezérük elesett, és visszavonulnak.
- A Pál utcai fiúk így megnyerik a csatát.
- Nemecseket hősként ünneplik, és kapitánnyá nevezik ki.
- A végén mindenki örül, de közben szomorúak is, mert Nemecsek nagyon beteg lett.
5. kérdések
1. Húzd alá azt a szót vagy szókapcsolatot, amelyik igazzá teszi az állítást!
a) A háború napja gyönyörű tavaszi / nyári nap volt.
b) Boka megváltoztatta a korábbi haditervet, emiatt Janóval egy sáncárkot / várfalat építtetett.
c) A sáncárokban az A és a B / A C és a D zászlóalj helyezkedett el.
d) A csapattámadásnál / a személyes támadásnál engedték a szabályok, hogy többen legyenek, de a személyes támadásnál / a csapattámadásnál nem lehetett kettőnek egy ellen harcolni.
e) Minden erőd fokán piros-zöld / piros-fehér színű zászlót lengetett a szél, csak a harmadik / negyedik számú erődről hiányzott a zászló.
f) A Pál utcai fiúk küldöttségének tagjai Cselén kívül Nemecsek és Boka / Weisz és Csónakos
g) Komoly haditudósítók szerint a háború legnagyobb veszedelme a zavar / a fertőzés.
2. Kövesd a zászló útját! Számozással állítsd sorba az eseményeket!
- A Füvészkertbe belopódzott Nemecsek, és a várromból elvitte a zászlót. Felmászott egy fára, majd később ő maga fedte fel az ottlétét, és így visszavették tőle a zászlót.
- Geréb elhozta a vörösingesek fegyvertárából, hogy kedveskedjen vele a Pál utcaiaknak.
- Boka visszaküldte a Csele vezette követséggel a zászlót a vörösingeseknek. Megjegyezte, hogy ők becsülettel akarják visszaszerezni.
- Áts Feri elvitte a grundról, és a vörösingesek elrejtették a füvészkerti romban.
3. Ki mondta, kinek mondta a következő szavakat? Mutasd be röviden a helyzetet is, amikor elhangzottak a szavak!
a) „Mégis derék fiú vagy…”
Boka mondta Gerébnek, amikor a fiú veszélyesebb helyet kért magának a vörösingesek elleni harcban.
b) „Ostoba volt. Ha rendesen birkózott volna, nem bírtam volna vele. Így azonban jogunk volt kettőnknek ellene menni…”
Boka mondta Kolnaynak, amikor az egyik vörösingest bezárták a kunyhóba. Boka szavaiban arra utalt, hogy a vörösinges szabálytalanul gáncsot vetett.
c) „Ezeket megverték és bezárták a kunyhójukba!”
Áts Feri mondta, miután hátra várta, hogy az idősebb Pásztor seregének a trombitajele megszólaljon.
(Áts Feri kettéosztotta a katonáit, Pásztornak és seregének az lett volna a feladata, hogy a Pál utcaiak seregének felét kikergesse a Mária utcába, „és akkor a másik felét egyszerre támadják meg: Pásztor hátulról, Áts Feri elölről”.)
4. Válaszolj röviden a kérdésekre!
a) Ki volt az a fiú, aki a „földhöz teremtette”, vagyis két vállra fektette Áts Ferit?
Nemecsek.
b) Ki mondta a következő szavakat a grundra elszökő, lázas Nemecseknek? „Hát itt vagy? Mindjárt tudtam, hogy ide jöttél!”
Nemecsek édesanyja.
c) Nevezd meg, kire vonatkozik az idézet! „A szabócska volt, hozta a ruhát a karján.”
Nemecsek András, Nemecsek édesapja.
d) Írd le, melyik utcában laktak Nemecsekék!
A Rákos utcában.
e) Nevezd meg, kikre vonatkozik az idézet! „Életükben először álltak egymással szemtől szembe, négyszemközt. Itt találkoztak az először szemtől szembe. Az egyiket a szíve hozta ide, a másikat a lelkiismerete.”
Boka János és Áts Feri.
9-10. FEJEZET KÖVETKEZIK HAMAROSAN!
Nézz be máskor is, legyen szép napod!
Köszönöm, hogy itt vagy! 🙂
A blog Facebook oldalához ide kattintva csatlakozhatsz. Figyelmedbe ajánlom még a történetünkről, fejlesztésekről, tanulásról, fontos információkról és az elengedhetetlen motivációról szóló cikkgyűjteményeket is.
3 Responses